Nemzetközi összehasonlításban a magyar KGFB-tarifák az elmúlt évek emelkedése ellenére is a legolcsóbbak közé tartoznak Európában – állapította meg közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége, emlékeztetve arra, hogy a biztosítók idén is legkésőbb november 1. éjfélig közzéteszik az év végi évfordulós szerződésekre vonatkozó kgfb-díjaikat.
Csak Romániában és Litvániban olcsóbb a KGFB
Azt írták, az Insurance Europe, a biztosítók nemzetközi szervezete a közelmúltban tette közzé statisztikáját, amely szerint a magyar kgfb-díjaknál Európában csak Romániában és Litvániában alacsonyabbak a tarifák, az európai éves átlagdíj 230 euró környékén van.
- Magyarországon 2010. január 1-je óta a kgfb-szerződéseknél már nem a naptári év kezdete, hanem a gépjármű megvásárlásának napja számít évfordulónak.
- Ahogy cserélődik a gépjárműállomány, csökken a január 1-i évfordulós szerződéssel rendelkezők száma, ma már a forgalomban lévő járművek 22,89 százaléka tartozik ide, ez azonban a több mint ötmilliós közúti gépjármű-állományból még mindig több mint 1,2 milliót, köztük több mint 726 ezer személygépkocsit érint – ismertette a szövetség.
KORÁBBAN ÍRTUK
Csaknem félmillió robogóra mulasztják el megkötni a kötelezőt
KGFB évforduló: Sebestyén László díjemelkedésre számít a növekvő kárkifizetések miatt
Szombattól hirdteik a díjakat
Az érdekeltek szombattól tudják összehasonlítani a piacon elérhető lehetőségeket a meglévő biztosítójuk által ajánlott díjjal, amelyről az értesítést november 11-ig kell megkapniuk a biztosítójuktól.
A biztosítót váltóknak az aktuális szerződésüket a biztosítási évforduló előtt 30 nappal, legkésőbb december 1-jéig kell felmondaniuk, majd mielőbb, legkésőbb január 1-jéig meg kell kötniük új szerződésüket az új biztosítóval.
A tavalyi kampányban 135 692 gépjármű-tulajdonosnak szűnt meg a szerződése, és a társaságok az újonnan forgalomba helyezett gépjárművekkel együtt 136 ezer szerződést kötöttek meg január elsejével. Az ügyfelek között 68 ezer volt a személyautóval rendelkező magánszemély.
Egyre kevesebben váltanak év végén
Annak, hogy az év végén egyre kevesebben váltanak biztosítót, egyik oka lehet az autójuk magasabb életkora, valamint az ebben a körben jellemzően magas bónusz fokozat (mintegy háromnegyedük B10 besorolású). Éves átlagdíjuk ezért jóval alatta marad a teljes gépjármű állományénak, így a biztosítói ajánlatok közötti különbségek is kisebbek, mint más időszakokban. Mivel pedig az új ügyfeleknek ugyanolyan kedvezmények járnak, mint a régebbieknek, így ezeknek is kisebb a szerepük a versenyben – írták.
Sokféle kedvezmény érhető el
Megjegyezték azt is, hogy a társaságok jellemzően nagyon sok, (tavaly például közel 100-féle) kedvezményt kínáltak a díjak kialakításánál.
Ezek mindegyike szerepel majd november közepétől a mabisz.hu oldalon található Díjnavigátoron, amelyen valamennyi piaci szereplő aktuális ajánlatai üzleti érdektől mentesen hasonlíthatóak össze.
A díjakat a gépjármű-biztosításban érintett 13 társaság a saját üzleti stratégiájával összhangban kalkulálja ki, kárhányaduk (díjbefizetések és kárkifizetések aránya) valamint a piaci tendenciák – mint például a folyamatosan növekvő forgalomból következő baleseti statisztikák, a szervízdíjak és autó alkatrészárak alakulása – figyelembe vételével.
Tavaly az egy kárra jutó kárfelhasználás több mint 12 százalékkal nőtt, megközelítve az 560 ezer forintot.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.