Kövesse Facebook oldalunkat!

Éjszaka nagyrészt derült lesz az ég, főként az Északi-középhegység térségében, valamint délnyugaton köd képződhet, hajnalban pedig nyugaton megnövekszik a felhőzet, és a határvidéken néhol zápor már lehet.

Szerdán nyugat felől átmenetileg tovább növekszik, de közben szakadozik is a felhőzet, és főként a Dunántúlon és középen alakulhat ki eső, zápor, reggel, délelőtt a nyugati megyékben egy-egy zivatar is lehet. Kezdetben keleten, majd nyugaton valószínű több napsütés. Reggelig a déli, szerdán az északnyugatira forduló szél megélénkül, az Észak-Dunántúlon meg is erősödik.

  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 13 fok között alakul, de északkeleten néhol hűvösebb lesz.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán többnyire 18 és 25 fok között alakul, ám északnyugaton, nyugaton csak 15, 17 fok valószínű.

Szerda estig a Kárpát-medencét is megközelíti, majd eléri a tőlünk nyugatra elhelyezkedő hullámzó front, amely felettünk fokozatosan feloszlik.

KORÁBBAN ÍRTUK

Ki ne szeretné látni a jövőt? Nézz bele a Fundamenta kristálygömbjébe

Gyorsan változó világunkban néha bizony mindenkinek jól jönne egy jósgömb, amibe belepillantva megláthatnánk a jövőt. A Fundamenta segítségével erre most esély nyílhat a pénzügyi tervezésben.

Binder István: A nyugdíj-előtakarékoskodást korábban és több embernek kellene elkezdeni

Korábban és többen kellene, hogy előtakarékoskodásba kezdjenek idős korukra - hangsúlyozta Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője pénteken az M1 aktuális csatornán.

Időjárási helyzet Európában

  • Északnyugat-, Nyugat-Európa időjárását többközéppontú ciklon, illetve a hozzá tartozó frontok alakítják. Hatásukra elsősorban a frontok mentén erősen felhős az ég, és több helyen esik az eső, záporeső, a Földközi-tenger középső medencéjében helyenként zivatarok is kialakulnak.
  • Sekély ciklon okoz felhős időt az Ural előterében is. A két rendszer között anticiklonális hatások a meghatározóak, a hajnali ködfoltok feloszlása után általában kevés a felhő, napos az idő, csapadékról nem érkezik jelentés.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet kontinensünk északi területén általában 2 és 11 fok között alakul.
  • Ettől délebbre jóval melegebb van, a délutáni órákra többnyire 18 és 27 fok közé melegszik fel a levegő, sőt a Balkánon és Dél-Franciaországban néhol 28, 29 fokot mérnek. 

Nyitókép: Unsplash.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...