Az agynak éppúgy kell az edzés, mint a testnek

Több kutatás is azt mutatja, hogy a szellemi tréning jelentős mértékben fejleszti a kognitív készségeket. Egy kutatás során például mintegy 40%-kal javult a logikai játékokat megoldó résztvevők memóriája. Ha te is szívesen megtornáztatnád az agyadat, próbáld ki a Lumosity, az Elevate vagy a Peakmobilalkalmazásokat!

Válts egészséges életmódra!

Az agy egészsége bizonyítottan összefüggésben áll az erek állapotával, ezért a szív- és érrendszeri betegségek és a demencia kockázati tényezői valószínűleg megegyeznek. Erre enged következtetni az is, hogy az agyvérzésen átesetteknél, a cukorbetegeknél és a szívbetegeknél kétszer nagyobb eséllyel alakul ki demencia. Mindenképpen érdemes tehát felhagyni az egészségtelen szokásokkal, például leszokni a dohányzásról, valamint kevesebb alkoholt és zsíros ételt fogyasztani.

sportolás szintén jótékony hatással bír ­– az olyan, a pulzust megemelő aerob mozgásformák, mint például a futás, az úszás vagy a kerékpározásigazoltan védik a memóriát és fejlesztik a kognitív készségeket. A sport hatására ráadásul olyan kémiai anyagok is felszabadulnak a szervezetben, amelyek támogatják az agysejtek egészségét, stimulálják az új erek kialakulását, és elősegítik az új agysejtek túlélését.




Az vagy, amit megeszel

Az étrend és a táplálkozás szintén meghatározó a szellemi teljesítmény tekintetében. Az agyunk a napi energiabevitelünk ötödét használja fel, és már a testsúly 2%-át elérő vízveszteség esetén is romlik a figyelmünk, a memóriánk és más kognitív képességeink. A jelek szerint a szívbarát táplálkozás az agyra is jó hatással van, sőt, a kutatások azt mutatják, hogy a mediterrán étrend akár 48%-kal is csökkentheti a szellemi hanyatlás kockázatát. Érdemes sok teljes kiőrlésű gabonát – például barna rizst, vagy teljes kiőrlésű lisztből készült magvas kenyeret – fogyasztani, mivel ezek fejlesztik a koncentrációt. Az egészséges agyműködéshez elengedhetetlenek az esszenciális zsírsavakban gazdag ételek is, például

  • a lazac,
  • a tökmag, vagy
  • a szójabab.

A sötétvörös és lila színű gyümölcsök és zöldségek (például az áfonya) pedig egyes tanulmányok szerint javítják a rövid távú memóriát.

Mozogj rendszeresen!

Kutatások bizonyítják, hogy a rendszeres testmozgás fejleszti a memóriát és serkenti a gondolkodást, valamint az alvásminőséget is javítja. És ha mindez nem lenne elég meggyőző, egy tanulmány azt is igazolta, hogy a 6-12 hónapon keresztül rendszeresen végzett közepes intenzitású mozgás következtében egyes agyi területek mérete megnőtt.

Nyitókép: Unsplash

Hirdetés (x)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...