Kövesse Facebook oldalunkat!

Újabb holttestet találtak a múlt szerdai dunai balesetben elsüllyedt hajóroncsnál – közölte a Terrorelhárítási Központ kedden délután az MTI-vel.

Kora reggel óta dolgoznak

A Hableány termeshajó roncsának mentési munkálataival kapcsolatos egyeztetések és felderítő merülések kedden kora reggeltől folytatódtak. A magyar búvárok a reggeli merülés során a hajóroncs ablakában egy holttestet találtak és jelöltek meg, amelynek felszínre hozatala – tekintettel a továbbra is erős sodrásra és a nulla látási távolságra – bonyolult és nehezen kivitelezhető feladat elé állította a búvárokat és a tervezésben résztvevő szakembereket.

Komolyan próbára teszi az embereket a Duna

A délutáni merülés során, részletes előkészítő tevékenység és megfeszített, hatórás csapatmunka eredményeképpen, sikerült a holttestet felszínre hozni közölte a TEK:

A szakemberek továbbra is kiemelt kockázati körülmények között dolgoznak, és tesznek meg minden azért, hogy a munkálatok sikerrel végződjenek.

A mentési munkálatokban részt vevők elsődleges feladata továbbra is a hajóroncs kiemelése, melynek kivitelezésén több tucat nagy tapasztalattal rendelkező magyar és külföldi szakember dolgozik – áll a közleményben.

Előzmények

  • Múlt szerda este nem sokkal 9 óra után a Margit hídnál a Viking szállodahajóval ütközött a jóval kisebb, dél-koreai turistákat szállító Hableány turistahajó, amely
  • másodpercek alatt elsüllyedt.
  • Hét embert a környező hajókon utazók kimentettek, hét dél-koreai állampolgár holttestét pedig még aznap megtalálták, 21 ember eltűnt. Hétfőn két ember, most további egy ember holttestét találták meg, így jelenleg még 18 embert keresnek.
Hirdetés (x)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...