Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság szakembereinek tapasztalatai szerint elhúzódó kutatás várható a szerdai dunai hajóbaleset után – közölte a rendőrség csütörtök délután a honlapján.

Túl magas a Duna vízállása…

A keresést nehezíti a magas, továbbra is emelkedő vízállás, a folyó nagyon erős sodrása, és rosszak a látási viszonyok – írták.

  • A közlemény szerint minél alacsonyabb a vízhőmérséklet, annál gyorsabban hűl ki az emberi test és annál később kerül a víz felszínére.
  • A kutatás szempontjából az is meghatározó, hogy a bajba jutott ember hol esett a folyóba: amennyiben a sodorvonalban került a vízbe, akkor rövid idő alatt nagy távolságot tehet meg.
  • Azok, akik a süllyedéskor a hajótestben rekedtek vagy az alá szorultak, csak annak kiemelését követően kerülhetnek elő.

A kutatásban közreműködők a 9-11 kilométer/órás sebességgel áramló vízben és a Duna teljes Lánchíd alatti magyar partszakaszain továbbra is mindent megtesznek az eltűnt emberek felkutatása érdekében – írták.

A hatóságok felháborodással vegyes mélységes szomorúsággal tapasztalják, hogy miközben munkatársaik esetenként saját életük kockáztatásával is az eltűntek felkutatásán fáradoznak, addig egyes, magukat szakembernek nevezők megkérdőjelezik reagáló képességüket, elhivatottságukat, hozzáértésüket.

– olvasható a közleményben.

A szerdán bekövetkezett dunai hajóbalesetben mintegy nyolc másodperc alatt elsüllyedt hajón a hatóságok rendelkezésére álló utaslista alapján 33 utas és kétfős személyzet tartózkodott. Hét embert közvetlenül a balesetet követően sikerült kimenteni a vízből, hét áldozat holttestét megtalálták a mentésben résztvevők. A hatóságok jelenleg 21 embert eltűntként keresnek a Duna teljes Lánchíd alatti magyar szakaszán.

Fotó: MTI.

Hirdetés (x)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...