Kövesse Facebook oldalunkat!

Az OTP Bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn közölte, hogy a bolgár cégbíróság bejegyezte a bolgár DSK Bank EAD leánybankban megvalósított tőkeemelést. Ezzel a bolgár leánybank jegyzett tőkéjének összege 153 millió 984 ezer leváról 1 milliárd 327 millió 482 ezer levára emelkedett. (1 leva= 164 forint)

Az OTP hétfői, MTI-hez elküldött közleménye szerint az OTP Bank bolgár leánybankjában, a DSK Bankban végrehajtott tőkeemelés összefüggésben van a Societe Generale Expressbank (SGEB) és leányvállalatai megvásárlására tavaly aláírt szerződés pénzügyi teljesítésével.

A tranzakció zárásához az összes szükséges helyi hatósági és felügyeleti engedélyt megkapta az OTP, a tőkeemelés mértéke túlmutat az SGEB és leányvállalatai vételárának megfelelő összegen. 

– közölték.

Az OTP tavaly augusztusban jelentette be, hogy többségi tulajdont szerzett a Societe Generale francia nagybank bulgáriai és albán leányvállalatában. A közlemény szerint az SGEB 6,7 százalékos piaci részesedésével a bolgár bankszektor 7. legnagyobb szereplője, univerzális bankként a lakossági és vállalati szegmensben egyaránt aktív.

Bencsik László, a bankcsoport vezérigazgató-helyettese tavaly augusztusban elmondta: a bolgár Societe Generale Expressbank (SGEB) mérete szerint az OTP eddigi legnagyobb vásárlása, piaci részesedése a DSK-val együtt az eszközök alapján 19,4 százalék a bolgár bankszektorban.

Hozzátette, profiljuk jól kiegészíti egymást, tekintve, hogy az SGEB inkább vállalati bankolással foglalkozik. Az SGEB 2017-es profitja 17 milliárd forint volt, ami közel 15 százalékos sajáttőke-arányos megtérülésnek felel meg.

A DSK Csoport 2018 első kilenc hónapjában 20,8 százalékos tőkearányos megtérülésnek megfelelő 38,4 milliárd forintos adózott eredményt ért el (ami forintban 5 százalékos emelkedés év/év alapon), melyből a tavalyi harmadik negyedévben elért adózott nyereség 14,3 milliárd forintot tett ki, vagyis 26 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...