Kövesse Facebook oldalunkat!

A lakáspiacról érkező közvetlen adatokból egyértelműen látszik, hogy évek óta élénk a piac, de az is fontos, hogy a lakáspiac hozzájárul a gazdasági fejlődéshez.

Egymást segítik

Az ingatlan.com legújabb elemzéséből kiderül, hogy a részben a lakásépítéseknek köszönhetően bővülő építőipar az első negyedévben 0,4 százalékpontot tett hozzá a GDP-növekedéshez, a másodikban már 0,8 százalékpontot, a harmadikban pedig 1,1 százalékpontot.

Balogh László az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta:

Amellett lakáspiac hozzátesz a növekedéshez, fordítva is hasonló a helyzet. Ameddig ugyanis bővül a gazdaság, és a lakosság jövedelme is emelkedik, addig a lakáspiacon is folytatódhat az élénkülés.

Hány új lakás vár gazdára?

Az ingatlan.com elemzése szerint az év első kilenc hónapjában több mint 10 ezer lakás készült el, ami 28 százalékos éves növekedést jelent. A lakáspiac erejét pedig az is mutatja, hogy bár jelentős a magánszemélyek körében is az építési kedv, a vállalkozások esetében is ez a helyzet. Tavaly az eladásra készült lakások száma meghaladta a 7 ezret, ami hétéves csúcsot jelentett. A tempó pedig az idén is megmaradt, és várhatóan 10 ezer olyan lakást adhatnak át, amit a vállalkozások értékesítési céllal építettek.

Az ingatlan.com adatai szerint december közepén

  • csak Budapesten 2462 ingatlanhirdetésben több mint 5 ezer új lakást kínáltak eladásra az építtetők, vidéken pedig több mint 4 ezer lakás várt gazdára.
  • Az új lakások esetében budapesti átlagos négyzetméterár 769 ezer forint volt december közepén, az ország többi településén pedig 445 ezer forintot tett ki.

A fővárosban kerületenként is jelentősek az eltérések. Öt kerület is van, ahol 1 millió forintot meghaladja az átlagos négyzetméterár, de három külső kerületben 500 ezernél is kisebb az átlag. Vidéken pedig elsősorban a megyeszékhelyeken erős a kínálat, az árak pedig szintén különbözőek. A debreceni új lakásoknál például a négyzetméterenkénti átlagár 465 ezer forint, ezzel szemben Miskolcon 300 ezer forint

– mondta Balogh László.

Lassabb drágulás várható

Az ingatlan.com elemzésében előrejelzést is adott a lakásárak várható alakulására. A következő időszakban a gazdasági növekedés folytatódhat, a lakossági anyagi helyzete is javulhat a nettó reálbérek emelkedése nyomán, mindezek támaszt adnak a lakáspiacnak.

Az áremelkedés azonban jövőre jóval szelídebbé válhat, mert sok helyen a vevők már nem bírják tartani a lépést a lakásdrágulással.

– fogalmazott Balogh László.

Budapesten például a legmagasabb árfekvésű belső kerületekben már kevés a tér a további jelentős drágulásra. Ez inkább a peremkerületekben lehet számottevő, mert a belső kerületekben az utóbbi években bekövetkezett áremelkedés sok lakávásárlót terel a külső városrészek felé.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...