Kövesse Facebook oldalunkat!

A Magyar Nemzeti Bank tulajdonába kerül a felújítás alatt álló, a Széll Kálmán téren álló volt Postapalota – olvasható a pénzintézet honlapján. A Bank egy része a felújított épületbe fog költözni. 

Az MNB pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöksége költözik be az épületbe.

Az épületért az MNB 45,3 millió eurót (több mint 14 milliárd forint) fizet – írták. Hozzátették: a beruházásoknak köszönhetően hamarosan a főváros legszínvonalasabb műemlék jellegű irodaháza nyitja meg kapuit az épületben, amelynek egyes terei többféle funkcióban a nagyközönség előtt is nyitva állnak majd.

A Széll Kálmán téren álló Buda Palota az 1920-as években épült a Magyar Királyi Posta irodaházaként. A 18 500 négyzetméter alapterületű, hosszú évek óta üresen álló egykori irodaház állaga folyamatosan romlott. A Pallas Athéné Alapítványok vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. 2016-ban vásárolta meg az épületet 22,3 millió euróért, majd megkezdődött a felújítása.

Hasonlóan a Várkert Kioszk és a budai Óvárosháza felújításához, a Pallas Athéné Alapítványok a Buda Palota esetében is a történelmi épület teljes rekonstrukcióját tűzték ki célul, amelyre az értékesítés lezárásáig 22,1 millió eurót költenek – olvasható a közleményben.

Hirdetés (x)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...