Az önkéntes nyugdíjpénztárak, valamint az egészség- és önsegélyező pénztárak jól kezdték az idei évet, az önkéntes nyugdíjpénztáraknál a teljes vagyon az idei első negyedév végén meghaladta az 1279 milliárd forintot, ez éves szinten 8 százalékos emelkedés – mondta Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) elnöke a szövetség keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Jelentősen emelkedett az önkéntes pénztárak vagyona

Kravalik Gábor kiemelte: az önkéntes nyugdíjpénztárak összesített vagyona ötéves távlatban mintegy 50 százalékos gyarapodásnak felel meg. Az egy főre jutó vagyon éves összevetésben 7,6 százalékkal, 1,14 millió forintra emelkedett az idei első három hónapban.

  • Az önkéntes nyugdíjpénztárak eredményeit tekinve a tagdíjbevétel 27 százalékkal, 31 milliárd forintra emelkedett. A pénztártagok egyéni befizetései 23,5 százalékkal, 14,5 milliárd forintra nőttek.
  • A szövetség elnöke kedvezőnek mondta, hogy a munkáltatói hozzájárulások 16 százalékkal, 8,6 milliárd forintra emelkedtek. Az aktivitás növekedésében szerepe volt annak, hogy a munkáltatók a tavalyinál alacsonyabb adóterheléssel járulhatnak hozzá az alkalmazottak pénztári megtakarításához.
  • Az ÖPOSZ-hoz tartozó egészség- és önsegélyező pénztárak összesített vagyona 49 milliárd forintot tett ki március végén, ami 1,7 százalékos növekedés.

Több mint 2,3 millió alkalommal fizették ki az egészség- és önsegélyező kasszák a tagok által igénybe vett szolgáltatások díját, összesen 10,8 milliárd forint értékben

– tette hozzá az elnök.




4,7 milliárd forintra emelkedtek az egyéni befizetések az év első 3 hónapjában

Kravalik Gábor közölte: az egészség- és önsegélyező pénztáraknál nem elsősorban a vagyongyarapodás a legfontosabb mutató, hanem az, hogy a kasszák mekkora összegben és hány alkalommal finanszírozták a tagok által igénybevett szolgáltatásokat. Az is mutatja az egészség- és önsegélyező kasszák népszerűségét, hogy a tagok egyéni befizetései 32 százalékkal, 4,7 milliárd forintra emelkedtek az idei első három hónapban – mondta a szövetség elnöke.

Fontos a takarékoskodás

Kravalik Gábor hangsúlyozta: a negyedéves adatok alapján, elsősorban a tagok egyéni befizetéseinek jelentős növekedéséből, az látszik, hogy a pénztártagok bizalma töretlen és nagyon fontos számukra a pénztári takarékoskodás, akár a nyugdíjas éveikről, akár az egészségmegőrzésről van szó.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...