A gyermeknevelés sokak szerint nem nagy kihívás, a gyakorló szülők viszont tudják, hogy boldog és kiegyensúlyozott gyermeket felnevelni felér egy Nobel-díjjal. Az NN friss kutatásából kiderül, hogy a szülők számára a kiegyensúlyozott jövő az egyik legfontosabb cél a gyermekekkel kapcsolatban, azonban mindössze minden harmadik szülő gondolja azt, hogy biztosan tudja támogatni ebben utódját.
A gyermekeink sikere nem mindig jön magától: szülőként sokat tehetünk érte
Szülőként talán nincs is rosszabb érzés annál, mint hogy a gyermek szomorú, letört, boldogtalan és elveszti a helyét a világban. Iszonyú látni betegségben és lelki bánatban, hiszen mi mást kívánnánk neki, mint boldogságot, örömet, sikert? Az egészben a legzavaróbb, hogy minél idősebb lesz, annál kevésbé tudunk segíteni. A feladatunk ebből a szempontból egyértelmű:
Úgy kell a korai években is mellette állni, hogy később képes legyen lépni, saját erejéből és tudásával érvényesülni, kiállni magáért és elviselni azokat a kudarcokat, amelyekről talán nem is tehet, de a világ természetéből fakadóan nem kímélnek meg senkit teljesen.
– vélekedik az NN Biztosító.
Szerencsére van néhány alapelv, amelyekhez ragaszkodva jó esélyünk van, hogy boldogan dőljünk hátra, amikor felnő a gyermek:
1. Vállaljuk fel az érzéseinket a gyermek előtt
Ha szeretnénk, hogy képes legyen az örömét és bánatát kifejezni, ezt nekünk is meg kell tennünk. Az NN felmérésből például az látszik, hogy szülőtársaink közel 80 százaléka szerint fontos, hogy gyermekünkkel teljesen őszinték és nyíltak legyünk, még akkor is, ha kisebb korban még nehezebb neki megmagyaráznunk bizonyos dolgokat.
2. Ha fejlesztésre van szüksége, adjuk meg neki mi magunk
A végeláthatatlan különórák nem biztos, hogy jóra vezetnek – ez derül ki az NN Biztosító reprezentatív kutatásából, amely szerint ha egy kis külső segítség szükséges, azt érdemes megadni a gyermekeknek, és úgy tűnik ebben jók a magyar szülők, ugyanis a kutatás eredményei szerint ötből négy szülő rendszeresen tanul a gyermekével, átlagosan heti 8 órát.
3. Jól válasszuk meg az iskolát, ahova beíratjuk
Minden szülőnek az a célja, hogy a gyermeke megszeresse a tanulást, emellett pedig olyan képzést kapjon, amit tényleg használni tud először a felsőoktatásban, aztán a munkahelyén. Ez nem pusztán a jó pályaválasztás alapfeltétele: ahhoz is alap, hogy felnőttként is örömmel teljenek a napjai.
Ha a hagyományos iskola nem felel meg neki, ne adjuk fel: találjunk meg azt a helyet, ahol megértik őt és személyre szabottan foglalkoznak vele.
Ez gyakran magániskolát jelenthet, ami pluszköltség a családi kasszában.
4. Támogassuk a továbbtanulással kapcsolatos terveit
A főiskola és egyetem már olyan korban jön, amikor nem dönthetünk helyette. Fontos azonban, hogy érezze, hogy mellette állunk, hogy elfogadjuk az életcélját, sőt, segítünk a megvalósításában. Fontos, hogy ne essünk bele abba a hibába, amelyet sokan elkövetnek:
Hagyjuk, hogy a gyermek saját maga határozza meg jövőbeli célját, ne saját meg nem valósított álmunkat próbáljuk rajta keresztül megvalósítani!
Ez is érdekelheti:
+1 . Válasszunk kifejezetten rá szabott megtakarítást
Sokszor nem is tudjuk, hogy gyermekünknek mire lesz szüksége álma megvalósításához, de az szinte biztos, hogy az anyagi segítség jól fog jönni, ha például az egyetemi tanulmányait támogatnánk.
- Az NN felmérése szerint a magyar felnőttek 73 százaléka fontosnak érzi gyermeke továbbtanulását, 81 százalékuk pedig kiemelt jelentőséget tulajdonít annak, hogy a kicsi minél hamarabb önálló legyen.
- Ugyanakkor mindössze a 19% nyilatkozott úgy, hogy rendszeresen megtakarít gyermeke jövője számára.
Pedig ha kisgyerekkorától fogva gyűjtünk az oktatására, akkor később sokkal nagyobb eséllyel választhatja azt a pályát, amely a legjobban illik hozzá. Ezt a tudatos tervezést segíti az NN Biztosító Életkapu programja, amely minden fontosabb élethelyzethez alkalmazható, amelyekre nem árt idejében felkészülni: legyen szó nem állami finanszírozású oktatásról, az első lakás vásárlásának támogatásáról vagy szimplán csak arról, hogy segítjük gyermekeinket álmaik megvalósításában. Hiszen mégiscsak ez a szülői lét lényege?
Fotó: Freepik
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.