Közvetlen hatással lehet a VII. kerület lakáspiacára a februárban esedékes erzsébetvárosi népszavazás, amely arról dönt, hogy bezárjanak-e a szórakozóhelyek éjfélkor – derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amely több lehetséges forgatókönyvet vázol fel.

Lekörözte Budapestet a bulinegyed

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta:

“A bulinegyed lakáspiaca az utóbbi 5 évben jelentős élénkülést mutatott, a kiadó lakások bérleti díja, valamint az eladásra kínált lakások átlagos négyzetméterára nagyobb mértékben emelkedett a fővárosi átlagnál.”

Az ingatlan.com adatai szerint a VII. kerületi eladásra meghirdetett lakások átlagos négyzetméterára 2013 óta 124 százalékkal 550 ezer forintra emelkedett.

[wpdatachart id=31]

Az egy négyzetméterre vetített bérleti díjak pedig 95 százalékkal közel 3 ezer forintra nőttek. Ezzel párhuzamosan V. és VI. kerületben több mint 120 százalékkal nőtt az eladó lakások átlagos négyzetméterára, az albérleteknél pedig az V. kerületben 82 százalékos, a VI. kerületben pedig 93 százalékos drágulás ment végbe 5 év alatt.

[wpdatachart id=32]

Ez jelentősen meghaladja a budapesti átlagot, ami az eladó lakások esetében 82 százalékos, az albérletek esetében pedig 83 százalékos áremelkedést jelentett az elmúlt öt évben.




Az önkormányzatok is szigorítottak év végén

A szakember hozzátette, hogy szintén befolyásolhatja a bulinegyed lakáspiacát az V. és VI. kerületi önkormányzat tavaly év végi rendelete, amely – például a VIII. kerülethez hasonlóan – előírja, hogy

A tulajdonosok csak abban kezdhetnek bele szálláshely-szolgáltató tevékenységükbe, ha erre a társasház közgyűlése vagy szervezeti és működési szabályzata erre engedélyt ad.

Emiatt a többi lakó hozzájárulása is szükséges ahhoz, hogy a tulajdonosok lakóingatlan helyett szálláshelyként üzemeltessék lakásukat.

Két lehetséges forgatókönyv

  • HA BEVEZETIK A KORLÁTOZÁST
    Ha a népszavazás eredményeként arra kötelezik a szórakozóhelyeket, hogy éjfélkor bezárjanak, akkor kevésbé lesz vonzó célpont a környék a szórakozni vágyó külföldi turisták számára, ez pedig az érintett VII. kerületben lévő lévő eladó és kiadó lakások árára is hatással lehet.Balogh László szerint, az esetleges korlátozás miatt a budapesti átlaghoz képest mérséklődhet a környéken lévő lakások eladási ár- és bérleti díj prémiuma, sőt egyes lakásoknál árcsökkenés is elképzelhető. Nagyon jelentős áresésre azonban nem kell számítani. Egyrészt a lakáshotelként üzemelő ingatlanok kiváló minőségű, felújított lakások, amik ráadásul nagyon jó helyen vannak, így ezek iránt a vevők és a bérlők részéről élénk a kereslet.
    Ha pedig esetlegesen életbe lép a tiltás, akkor olyan új vevők és bérlők jelenhetnek meg a piacon, akik eddig pont azért kerülték el a környéket, mert az éjszakai nyugalmukat eddig nem látták biztosítottnak.
  • HA NEM VEZETNEK BE KORLÁTOZÁST
    Amennyiben a népszavazás eredményeként nem vezetik be a korlátozást, akkor az erzsébetvárosi, valamint az V. és VI. kerületi lakások eladási ára és bérleti díja tovább emelkedhet, mégpedig a jövőben is a fővárosi átlagot meghaladó mértékű drágulásra lehet képes ez a környék.

“Óriási dilemmát okozhat a népszavazás az erzsébetvárosiaknak, mert a környék népszerűsége minden lakástulajdonos ingatlanvagyonát jelentősen megnövelte, ugyanakkor az ott élők számára az éjszakai nyugalom értéke szintén felbecsülhetetlen.”

– értékelte a helyzetet az ingatlan.com szakembere.

Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...