Barion Pixel
2.4 C
Budapest
- 2025. március 18.
/  Sándor, Ede
Kezdőlap Címkék Biztosító

Címke: Biztosító

Hív az MNB vár a BÉT! Bankokat, biztosítókat várnak a parkettre

A Magyar Nemzeti Bank a magyarországi hitelintézetek és biztosítók számára kiadott ajánlásban kezdeményezi, hogy az április 1-jét követően induló befolyásszerzési, illetve állományátruházási ügyletek esetében a tulajdonosi kör fontolja meg az intézmények részvényeinek bevezetését a Budapesti Értéktőzsdére

Alexander Protsenko: Az Allianz a biztosítói szektoron kívüli vállalatokkal is versenyez

Bár 2021 ismét egy kihívásokkal teli év volt, az irány nem változott sem az Allianz Hungária, sem a hazai biztosítási piac résztvevői számára, a tempó azonban még gyorsabb lett. Az Allianz hamarosan a digitalizáció következő szakaszába lép

Csődközelben a legnagyobb román biztosító, a City Insurance

Csődközelbe került a június óta hatósági felügyelet alá vont legnagyobb romániai biztosító, a City Insurance, miután a holland I3CP Holding BV kisebbségi tulajdonos nem fizette ki a remélt 150 millió eurót a román hatóságok által elvárt tőkeemeléshez.

Nik Vincke: A K&H Biztosító 4 milliárd forint feletti eredményt ért el az első...

A K&H Bank 37,4 milliárd, a K&H Biztosító pedig 4,2 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el 2021 első félévében. A K&H Biztosító elindította az azonnali, elektronikus zöldkártya-szolgáltatását a KGFB-ügyfelek számára.

Polányi Zoltán: Tartalmas időszakon vagyunk túl, indul a CIG EMABIT!

szeptember elsejével indítja működését a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (CIG EMABIT). A pénzügyi szolgáltató az induláskor vállalati ügyfelek számára értékesíti nem-életbiztosítási termékeit, de a tervek szerint jövőre a lakossági szegmensnek szánt ajánlatok is megjelennek majd portfóliójában.

Lépett a bíróság: Megsemmisítették egy biztosító tisztességtelen szerződési feltételeit

Az ügyészség kezdeményezésére egy biztosító általános szerződési feltételeinek egy részét tisztességtelenség miatt semmissé nyilvánította a bíróság - tudatta a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség közleményben kedden az MTI-vel.

Megszólalt az MNB: A biztosítók halasszák el az osztalékok kifizetését

A Magyar Nemzeti Bank továbbra sem javasolja a magyarországi biztosítóknak az idén osztalék- és részvényvisszavásárlási kifizetések, illetve a változó javadalmazások teljesítését

Biztosítóknak, pénztáraknak üzent az MNB: Folyamatos üzletmenetet, az ügyfélvagyonok megóvását várják el

Vezetői körlevelekben jelezte elvárásait a biztosítók és pénztárak számára a koronavírussal kapcsolatos kockázatok mérséklése érdekében az MNB.

MNB: Több mint 40 milliárdos adózott eredmény a biztosítási szektorban

A biztosítóintézetek 2018 első fél évében 40,076 milliárd forint adózott eredményt értek el 520,2 milliárd forint díjbevétel mellett. A nyereség 24,7 százalékkal, a díjbevétel 7 százalékkal haladja meg a tavalyi első fél évit - derül ki a Magyar Nemzeti Bank honlapján szerdán közzétett adatokból.

Nem kamu: 7 bevételnövelő tipp a K&H Banktól az induló startupoknak

A startupok fő célja, hogy innovatív ötletüket ne csak hazai, de nemzetközi környezetben is sikerre vigyék.

IDŐJÁRÁS

KIEMELT

SOKAN OLVASTÁK...

LEGFRISSEBB

INTERJÚK