Dokkolás közben ütközött össze két konténerhajó a Karachi kikötőben

Hétfőn dokkolás közben összeütközött két teljesen megrakott teherhajó a Karachi kikötőben. A helyi média tudósítása szerint legalább 21 konténer a tengerbe esett az esetről videó is készült.

Március 15: Mától egyszerűbb és gyorsabb a CSOK igénylése

Mától egyszerűbb és gyorsabb a családi otthonteremtési kedvezmény, a csok igénylése, és még több család számára elérhető lesz. 

Magyar autósnak magyar gumit: Minden 4. eladott gumiabroncs itthon készült

Tavaly minden 4. eladott gumiabroncs itthon készült, a magyarok előszeretettel választottak hazait, melyből most már két márka is elérhető.

FBAMSZ: Lyukasak az utak, érdemes kátyúbiztosítás miatt keresni az alkuszokat

Az elmúlt két hét időjárása jelentősen tovább rontotta közútjaink minőségét: országszerte immár sok tízezernyi kátyút kell az autósoknak kerülgetniük. Ha pedig ez nem sikerül, egy-egy kátyú által okozott kár javításának akár százezres költségvonzata is lehet.

OVB: Évente 72 ezer forint értékű állami támogatást dobunk ki az ablakon

A környező országokat összehasonlítva Magyarországon a legmagasabb a lakástakarékpénztárak után járó állami támogatás mértéke (30 százalék), ennek ellenére a térségben nálunk választják a legkevesebben ezt a megtakarítási formát

Egyre öregebb verdákkal járunk, bár nem mindegyik rossz darab

Tavaly 14,1 évre nőtt a forgalomban lévő hazai személygépkocsik átlagéletkora, szemben az egy évvel korábbi 13,9 évvel, a dinamikusan emelkedő újautó-értékesítés csak lassítani képes a 2008-as válság óta tartó öregedési tendenciát - derül ki a Joautok.hu elemzéséből.

Agrárkamara: A fagyos időjárás szerencsére csak helyenként okozott károkat

A múlt héten tapasztalt fagyos időjárás ugyan helyenként okozhatott károkat a szántóföldi növényeknél (főként ott, ahol nem védte hótakaró a növényeket), de országos problémáról nem beszélhetünk - közölte az MTI megkeresésére hétfőn a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

CSOK változások: Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat az új igénylési feltételekről

A szerdai Magyar Közlönyben jelentek meg a CSOK igénylési feltételeit érintő legújabb változások. A frissen megjelent kormányrendelet több olyan könnyítést is tartalmaz, amivel a nagycsaládosok mindenképp jól járnak majd.

Öt év alatt kétszeresére nőtt az autópiac Magyarországon

Jókora bővülést ért el 2017-ben az magyar újautópiac: 116 265 személyautó kelt el, ez 2012-höz képest 119 százalékos növekedésnek felel meg, 2016-hoz viszonyítva pedig 20 százalékos emelkedést jelent.

MABISZ: Csak minden tizedik KGFB szerződést vittek át más biztosítóhoz

A tavalyi kampányidőszakban 160 ezer szerződést mondtak fel a gépjármű tulajdonosok, ebből 100 ezret személyautóval rendelkező magánszemélyek szüntettek meg.

IDŐJÁRÁS

KIEMELT

SOKAN OLVASTÁK...

LEGFRISSEBB

INTERJÚK