Új vezérkar a SIGNAL IDUNA Biztosítónál

Teljesen megújult a SIGNAL IDUNA Biztosító igazgatósága. Április 1-jétől Csata Dénes a SIGNAL IDUNA Biztosító elnök-vezérigazgatója. Sisák Ilona és Daniel Kempchen vezérigazgató-helyettesként csatlakoztak a biztosító vezetőségéhez.

EXIM Awards: Átadták az Eximbank és a Magyar Exporthitel Biztosító díjait

A 4 százalékos gazdasági növekedést Magyarország tartani tudja, így a következő években érdemi felzárkózást fog végrehajtani a nyugati gazdaságokhoz.

Álomtolvajok: A betörők az otthonunkkal együtt a lelkünket is kifosztják

Magyarországon évente 40-50 ezer betörés történik, jó részük a nyári hónapokban. A Groupama Biztosító friss kutatása rávilágított: inkább a televíziót hagynánk veszni, mint személyes kötődésű – másnak akár értéktelen – tárgyainkat.

Legyünk tudatosak: Gépjármű-biztosításunk kapcsán akár panasszal is élhetünk

Gépjármű-biztosítást kötni ma már gyerekjáték. Persze érdemes körültekintően kiválasztani, hogy mi felel meg leginkább az igényeinknek.

Biztosítási tippek: A nyaraló mellett figyeljünk oda lakásunk biztonságára is

Sokan vagyunk, akik egész évben várjuk, hogy a nyári hónapokban egy kellemes utazás során kipihenjük a munkás hétköznapokat.

Költözés: A Magyar Nemzeti Banké lesz a budapesti volt Postapalota

A Magyar Nemzeti Bank tulajdonába kerül a felújítás alatt álló, a Széll Kálmán téren álló volt Postapalota - olvasható a pénzintézet honlapján. A Bank egy része a felújított épületbe fog költözni. 

Egyre többen választják a hagyományosnál jóval hatékonyabb online kárügyintézést

Az insurtech fejlesztések korábban csak az értékesítési oldalon voltak jelen a biztosítási szakmában. Az innováció mára elérte a kárrendezés területét is.

9 tévhit az ingyenes OKJ képzésekkel kapcsolatban

Ha valaki továbbtanuláson gondolkodik, nem csak a főiskola vagy az egyetem jöhet szóba. Rengeteg szakmát lehet elsajátítani az OKJ-s képzéseken. Bár már egyre elterjedtebb ez a képzési forma, még mindig rengeteg tévhit terjeng a képzésekkel kapcsolatban.

A Generali Biztosító szerint az időjárás komoly hatással lehet az életünkre

Hogyan befolyásol minket az idő változékonysága, és biztosítható-e az időjárás? A Generali ennek járt utána. Ha több a napsütés, nagyobb a jókedv?

Közel 80 millió foritos büntetést kapott az ERSTE az MNB-től

A feltárt jogsértések nem hordoznak rendszerkockázatot és nem veszélyeztetik a bankcsoport megbízható működését.

IDŐJÁRÁS

KIEMELT

SOKAN OLVASTÁK...

LEGFRISSEBB

INTERJÚK