Tavaly decemberben 11 százalékkal esett az albérletek havi díja éves összevetésben

Tavaly decemberben az albérletárak országosan 1,3 százalékkal mérséklődtek novemberhez képest, az egy évvel korábbi bérleti díjakkal összehasonlítva pedig 11 százalékos volt a csökkenés - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com lakbérindexéből.

Duna House: Januárban 13 százalékkal nőtt az ingatlanpiac forgalma éves összevetésben

Az elmúlt 5 év legerősebb januárjával indította az évet a lakáspiac: 11 185 lakás cserélt gazdát januárban a Duna House (DH) saját adatain alapuló becslése szerint, ez 13 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest

Balla Ingatlan: Már most megmozgatta az ingatlanpiacot a lakásfelújítási támogatás

Miközben csak egy bizonyos körnek szól a kormány otthonteremtési programjának január elsejével induló egyik új eleme, a használt lakások felújítására felvehető támogatás, mégis a szakértők szerint érzékelhető hatással van már most is az ingatlanpiacra.

MNB: A nehéz helyzetűeknek mentőöv, másoknak választási lehetőség a moratórium

A nehéz helyzetűeknek mentőöv, másoknak választási lehetőség a hiteltörlesztési moratórium, amelyet a nehéz helyzetű lakossági és vállalati ügyfelek vettek igénybe nagyobb arányban

A Duna House több mint 450 millió forint osztalékot fizet

A Duna House igazgatósága közgyűlési hatáskörben a törzsrészvényekre 450,481 millió forint osztalék kifizetését szavazta meg - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett rendkívüli tájékoztatóban.

Balla Ingatlan: Még mindig hitelre vásárolunk ingatlant?

Némileg visszavetette a hitelfelvételi kedvet a koronavírus-járvány és annak gazdasági hatásai, ugyanakkor azok jelentős része, akik most ingatlant vásárolnak, továbbra is hitelfelvétel segítségével teszik ezt. Az ingatlanközvetítők szavaiból azonban az derült ki, hogy ők is óvatosabbá váltak.

Az MNB újabb átmeneti intézkedésekről tájékoztatta a hitelintézeteket

A Magyar Nemzeti Bank a felügyeleti tőkekövetelménnyel, tőkeajánlással és az osztalékfizetési korlátozással kapcsolatos átmeneti intézkedésekről tájékoztatta a hitelintézeteket - közölte az MNB pénteken az MTI-vel.

A jogkövető magatartások erősítése érdekében az MNB együttműködik a Közbeszerzési Hatósággal

Együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság (KH) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a közbeszerzéseknél alkalmazandó jogkövető magatartások erősítése érdekében - közölték a szervezetek közös közleményben csütörtökön az MTI-vel.

OTP Ingatlanpont: Az adózásra, az illetékre, sőt a közjegyzői díjra is érdemes figyelni lakásvásárlásnál

A lakásvásárlásnál a vételár mellett figyelni kell a felmerülő plusz költségekre is, mint például az ingatlanszerzési illetékre, az ingatlanközvetítői jutalékra és a közjegyzői díjra is, hiszen ezek több tízezer forinttól akár a milliós nagyságrendet is elérhetik

Gion Gábor: A hitelmoratórium június 30-áig meghosszabbításra került

A világjárvány második hullámára való tekintettel a kormány június 30-ig meghosszabbította a hiteltörlesztési moratóriumot, az ügyfeleknek csak akkor kell felvenniük a kapcsolatot a bankjukkal, ha változtatni szeretnének az eddigi helyzetükön

IDŐJÁRÁS

KIEMELT

SOKAN OLVASTÁK...

LEGFRISSEBB

INTERJÚK