Kövesse Facebook oldalunkat!

Második világháborús magyar vadászgép roncsait emelték ki a Balatonból csütörtökön. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, a roncs kiemelését követően Balatonakarattyán elmondta, hogy a Messerschmitt Me 109 típusú vadászrepülőgépet Beregszászi Sándor szakaszvezető vezette.

A pilóta a haza védelmében halt meg, ez a cselekedet pedig minden időben méltó az emlékezésre.

A gép hadtörténeti jelentősége abban áll, hogy jelenlegi tudásunk szerint ez az egyetlen hazai összeszerelésű, magyar gyártmányú motorral rendelkező Messerschmitt vadászgép világszerte

– közölte.

Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese beszél a Magyar Honvédség Rekreációs Kiképzési és Konferencia Központ területén | Fotó:  MTI/Koszticsák Szilárd

Magó Károly zászlós, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár kutatója elmondta:

1941 júniusában Magyarország megkapta a jogot a legmodernebb haditechnika gyártására, így vált lehetővé a Balatonból kiemelt gép elkészítése is.

Beregszászi Sándor szakaszvezető, a gép pilótája 1944. július 2-án halt hősi halált az amerikaiakkal vívott harcban – tette hozzá.

Magó Károly elmondta, hogy az első merüléseket a géproncshoz 2020-ban végezték, az első felszínre került roncselemeket 2021-ben mutatták be. A feltárás idén folytatódott.

A roncs mintegy öt méter mélyen volt, több eleme elkorrodált, az iszappal fedett elemei maradtak jobb állapotban

– tette hozzá.

Partra teszik a Magyar Honvédség Rekreációs Kiképzési és Konferencia Központ területén a második világháborúban a Balatonba zuhant magyar felségjelzésű Messerschmitt Me-109 típusú vadászrepülőgép törzsének egy darabját | Fotó: TI/Koszticsák Szilárd.

Csütörtökön a motor testének a szárnyhoz csatlakozó darabját emelték ki. A szakemberek tovább folytatják a terület átvizsgálását további elemek felkutatásának reményében. Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese elmondta, hogy

a magyar légierő óriási túlerővel szemben védte a hazát az amerikaiakkal szemben.

Jelentős erőforrást jelentett a magyar katonáknak, hogy a hazaszeretet mozgatta őket. Példát vehet minden magyar katona Beregszászi Sándor szakaszvezető helytállásáról, aki rendkívül fiatalon, mindössze 21 esztendősen adta életét a hazájáért – közölte.

Magó Károly zászlós, kutató mutatja a második világháborúban a Balatonba zuhant magyar felségjelzésű Messerschmitt Me-109 típusú vadászrepülőgép korábban kiemelt roncsdarabjait. | Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Nyitókép: MTI.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...