Megkapta a fogyasztóbarát minősítést a Magyar Nemzeti Banktól a K&H Biztosító Zrt. otthonbiztosítása – közölte az MNB vasárnap az MTI-vel.
A társaság 60 napon belül, akár azonnal megkezdheti a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás terméke forgalmazását.
- A jegybank tájékoztatása szerint az új csatlakozóval együtt a lakásbiztosítási ágazattal foglalkozó 14 biztosító közül immár 12 megszerezte az MFO minősítést itthon.
- A biztosítási piac szereplőinek döntő többsége – együttesen 95 százaléka – tehát elkötelezte magát az ügyfélbarát szemlélet mellett.
Az MNB összesítése szerint az MFO-konstrukciók szerződésszáma 2023. április végén már meghaladta a 33 ezret, amelyek együttesen immár 1 500 milliárd forintnyi ingó- és ingatlanvagyont védenek.
Közölték: a fogyasztóbarát otthonbiztosítások alapcsomagja elemi károkra, illetve egyéb, a háztartásokat egzisztenciájukban alapvetően veszélyeztető tipikus kockázatokra nyújt fedezetet. Az alapcsomaggal kapcsolatos káresemények tartalmát (szűkített kizárásokkal és mentesülésekkel) az MNB egységesen, kötelezően határozta meg a biztosítóknak, családbarát, zöld és digitális szempontokat is figyelembe véve. Kiegészítő fedezetként a lakáshoz közvetlenül kapcsolódó, gyakoribb káresemények is biztosíthatók, amelyek egységes megnevezését a jegybank határozta meg. Ezeken túl további káresemények biztosítására is vállalkozhat az adott biztosító – írták.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.