Kövesse Facebook oldalunkat!

Három kategóriában – az innováció, a társadalmi felelősségvállalás és a nemzetközi terjeszkedés területén – díjazta a kimagasló teljesítményt nyújtó vállalati ügyfeleit az OTP Bank – közölte a pénzintézet az MTI-nek szerdán eljuttatott közleményében.

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta: az OTP Business Excellence Díjjal az a céljuk, hogy elismerjék a vállalatok sikereit és erősítsék a hazai gazdaság meghatározó szereplői közötti kapcsolatot.

Úgy fogalmazott, hogy a hazai bankrendszer sokktűrő képessége, tőkeellátottsága és likviditása magas, így várhatóan a jelenlegi válság nem lesz mély és tartós, a 2024. évi növekedés pedig már a jobb éveket idézi majd.

A bank az innovatív megoldások kategóriában a 3DHISTECH Kft.-t díjazta, amely a digitális elektromikroszkóp gyártásban a világ első három szereplőjének egyike.

Társadalmi felelősségvállalás kategóriában a Jász-Plasztik Kft. lett a nyertes miután a műanyag-feldolgozó cég nagy hangsúlyt helyez a környezetterhelés csökkentésére, a munkavállalói közösségének támogatására és az edukációra.

Nemzetközi terjeszkedés kategóriában a közép-európai régióban tevékenykedő Futureal-Cordia-HelloParks ingatlanfejlesztő és befektető cégcsoport győzött.

A nyerteseket az OTP Bank vezetőiből álló szakmai zsűri választotta ki; a pénzintézet a díjakat a jövőben minden évben át kívánja adni – olvasható a közleményben.

Nyitókép: Biztosító Magazin

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...