Kövesse Facebook oldalunkat!

Csapadékosabbra fordul az időjárás a hétvégére és lehűlés kezdődik, a szél időnként megerősödik – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Pénteken döntően fátyolfelhős idő lesz, majd délutántól főként az ország északi felében megvastagszik a felhőzet, néhol gomolyfelhők is kialakulhatnak. Napközben csapadék nem várható, estefelé azonban az Észak-Dunántúlon és az északi határ mentén előfordulhat kisebb eső, zápor. A déli, délnyugati, délutántól a Kisalföldön már északnyugati szél élénk, a Dunántúlon sokfelé erős lesz.

  • A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 21 és 25 fok között alakul.

Szombaton erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd délutántól nyugat felől egyre többfelé felszakadozik, csökken a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar is kialakulhat, a nap második felében a csapadék súlypontja kelet felé helyeződik át. A nyugatias szelet többfelé erős lökések kísérik.

  • Hajnalban 7, 12, délután 13, 18 fok várható.

Vasárnap délelőtt általában gyengén vagy közepesen felhős időre kell számítani, később viszont nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, késő estére már túlnyomóan borult lesz az ég. Estig csak néhol valószínű záporeső, utána viszont északon és nyugaton már több helyen előfordulhat eső, zápor. A nyugati, délnyugati szél délire, délkeletire fordul, időnként megerősödik.

  • A minimum-hőmérséklet 1 és 8, a csúcsérték 14 és 19 fok között valószínű.

Nyitókép: Unsplash.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...