Kövesse Facebook oldalunkat!

Az MNB hétfői betéti gyorstenderén 1201,2 milliárd forint betétet ajánlottak fel a bankok 18,0 százalékos kamatra, és a jegybank a teljes összeget befogadta – közölte a jegybank a honlapján.

A szombati munkanapon tartott tenderen 752,940 milliárd forint volt a felajánlott és elfogadott összeg, míg pénteken, az első tenderen 994,790 milliárd forint.

Virág Barnabás, a jegybank alelnöke online háttérbeszélgetésen pénteken jelentette be: a pénzpiaci stabilizáció érdekében több intézkedést vezetett be az MNB, emellett arról is döntöttek, hogy az év végéig közvetlenül a jegybank biztosítja az energiaszámla fizetéséhez szükséges devizát. Hangsúlyozta, mivel a folyó fizetési mérleg energiaegyenlegen kívüli tételei összességében már pozitívak, így az intézkedés érdemben módosítja a devizapiac kereslet-kínálati viszonyait.

Arról is beszélt, hogy a monetáris tanács pénteken 8 óra 45 perctől 950 bázisponttal 25 százalékra emelte a kamatfolyosó felső szélét, az egynapos fedezett hitel kamatát, az eddigi 15,5 százalékról; az 1 hetes fedezett hiteleszközét pedig felfüggesztette a jegybank.

Döntöttek arról is, hogy péntektől egynapos (T/N) FX-swapeszközt, valamint egynapos (O/N) betéti gyorstendert hirdetnek meg napi rendszerességgel az eddigieknél magasabb kamatszinteken, előbbit 17 százalékos, utóbbit 18 százalékos kamattal. Virág Barnabás reményét fejezte ki, hogy ezek a gyorstenderek „néhány napig” tartanak majd.

A jegybanki intézkedések bejelentését követően jelentősen erősödött a forint árfolyama, hétfőn délután egy euró 412,34 forintot ért, szemben a pénteki bejelentés előtti 428 forint feletti szintekkel.

Nyitókép: Biztosító Magazin.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...