Kövesse Facebook oldalunkat!

A dohányzás és más rizikófaktorok, köztük az alkoholfogyasztás és a túlsúly a felelősek a rákbetegség miatti halálozások csaknem feléért – ezt állapította meg a témában készült mindeddig legnagyobb léptékű tanulmány.

A rák a második vezető halálozási ok világszerte, és számos daganatos betegségben kulcsszerepet játszanak a kockázati tényezők.

Bár a daganatos betegségek kialakulásának pontos okait az orvosok nem tudják, azzal tisztában vannak, hogy egyes rizikófaktorok növelhetik a rák kialakulásának kockázatát.

A The Guardian által ismertetett tanulmány szerint a Washingtoni Egyetem orvosi karának kutatói azt vizsgálták meg, hogy ezek a kockázati tényezők világszerte hogyan járulnak hozzá a rákos halálozásokhoz.

Mint a Lancet című folyóiratban publikált kutatásból kiderült, a dohányzás, az alkoholfogyasztás és a magas testtömegindex (BMI) járul hozzá legjobban a rákos halálozáshoz.

A kockázati tényezők évente majdnem 4,45 millió rákos halálesetért felelősek, ami a világ összes daganatos halálozásának 44,4 százalékát teszi ki.

  • A férfiaknál az 2019-ben bekövetkezett rákos halálesetek fele (50,6 százaléka, azaz 2,88 millió) a kockázati tényezőkre vezethető vissza.
  • A nőknél pedig a rákos haláleseteknek több mint egyharmadában (36,3 százalékában, azaz 1,58 millió halálozásban) játszottak szerepet a rizikófaktorok.

A kutatók eredményeikhez a Global Burden of Diseases, Injuries, and Risk Factors (GBD) 2019 című tanulmány adatainak elemzésével jutottak.

Christopher Murray, a Washingtoni Egyetem orvosi karán működő független globális egészségkutató-intézet (IHME) igazgatója, a tanulmány társszerzője szerint eredményeik arra figyelmeztetnek, hogy a daganatos megbetegedések világszerte továbbra is súlyos közegészségügyi problémát jelentenek.

A rákos halálozások vezető kockázati tényezője a nőknél és a férfiaknál is a dohányzás volt, amelyet az alkoholfogyasztás és a magas testtömegindex követett.

A rizikófaktorral összefüggő rákos halálozások legtöbbször légcső-, hörgő- és tüdőrák miatt következtek be. Ezek a kockázati tényezőknek tulajdonítható összes rákos halálozás 36,9 százalékáért voltak felelősek.

  • A nőknél a méhnyakrák 17,9 százalékban, a vastag- és végbélrák 15,8 százalékban, a mellrák pedig 11 százalékban vezetett halálozáshoz.
  • A férfiaknál a vastagbél- és végbélrák 13,3 százalékban, a nyelőcsőrák 9,7 százalékban, a gyomorrák pedig 6,6 százalékban okozott halált.

Az öt régió, ahol a tanulmány szerint a kockázati tényezők miatt a legmagasabb volt a rákos halálozási arány: Közép-Európa, Kelet-Ázsia, Észak-Amerika, Latin-Amerika déli része és Nyugat-Európa.

Nyitókép: Unsplash.

Hirdetés (x)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...