Kövesse Facebook oldalunkat!

Alig emelkedtek az utasbiztosítások díjai: a Netrisk.hu biztosításközvetítő portál adatai szerint a nyár első felében értékesített utasbiztosítások napi átlagdíja 622 forint volt, ami a járványt megelőző, három évvel korábbi 607 forintos szintet is mindössze néhány százalékkal haladja meg.

Az MTI-nek küldött szerdai elemzésük szerint a nyári átlagos napidíj összege mintegy 100 forinttal kevesebb az év más részeiben tapasztalhatónál, mivel ilyenkor megnő az Európán belüli, autós utazások aránya, ezek biztosítása számos fedezetet (repülőgépes térítések, télisport-balesetek) eleve nem tartalmaz.

Közölték: a biztosítók az emelkedő külföldi kárkifizetési összegeket fokozatosan érvényesítik a díjaikban, ami együtt jár az adott szolgáltatások térítési limitjeinek emelésével is. Cseh Anett, a Netrisk.hu termékfejlesztési vezetője a közleményben elmondta: mindez okozhat ugyan néhány százalékos átlagdíj-emelkedést az év hátralévő részében, viszont a díjak jelentős megugrására az erős piaci verseny miatt továbbra sem kell számítani.

Az idei nyári szezonban két egyedi tényezőre érdemes figyelni az elemzés szerint. Az egyik a gyakori repülőjárat-törlések esete. Általában a járatkésésre, illetve -törlésre vonatkozó szolgáltatások legalább 6 órás késés esetén térítenek, az emiatt felmerült, elengedhetetlenül szükséges fogyasztási cikkek (étel, ital) és szolgáltatások (szállás, szállítás) költségeire terjed ki az adott összeghatárig. Léteznek olyan módozatok is, amelyekben a Magyarországot érintő (oda érkező vagy onnan induló) járatokat kizárják a térítési körből, vagy alacsonyabb limiteket állapítanak meg rájuk. Az utasbiztosítás megkötésekor fontos előre tájékozódni arról, hogy az tartalmaz-e járatkésésre-, illetve törlésre vonatkozó szolgáltatást, és ha igen, milyen limitig.

A másik a járványhelyzet, mivel Európa számos országában nő a fertőzöttek száma. Biztosítónként igen eltérő, hogy milyen feltételekkel térítenek a koronavírussal kapcsolatos károkra, és az is, hogy pontosan milyen szolgáltatásokat nyújtanak. Vannak biztosítók, amelyek védettségi igazolványhoz kötik a károk megtérítését, és előfordulhat, hogy egyes fedezetek csak az oltottakra vonatkoznak. Ezért célszerű ebből a szempontból is figyelmesen összehasonlítani a lehetőségeket – írták.

Mivel a többség az utolsó pillanatban köt utasbiztosítást, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egyrészt a biztosítási fedezet csak az adott nap hátralévő részére vonatkozik, másrészt a szerződéskötés pillanatában még Magyarország területén kell tartózkodni.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...