Kövesse Facebook oldalunkat!

A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) előzetes adatai alapján a hazai biztosítási piac díjbevétele 10,75 százalékkal, 1376 milliárd forintra emelkedett 2021-ben az előző évihez képest – mondta a szövetség elnöke a szervezet pénteki online sajtótájékoztatóján.

Pandurics Anett kiemelte: a tavalyi növekedés több mint duplája a megelőző évinek.
A növekedés motorja a korábbiaktól eltérően az életbiztosítási ágazat volt, ahol 13,9 százalékkal 634 milliárd forintra nőttek a díjbevételek, míg a nem-élet területen 8,2 százalékkal 742 milliárd forintra emelkedtek.

Az életbiztosításoknál a nyugdíjbiztosítások szegmense tavaly is húzóerő volt, ezen a területen éves összevetésben 13,4 százalékkal emelkedtek a díjbevételek.

Az adatok jelzik, hogy a koronavírus miatti válság, illetve az elmúlt két év felerősítette az öngondoskodás jelentőségét – mutatott rá a Mabisz elnöke.

Hozzátette, hogy a visszavásárlások aránya is kedvezően alakult, az ügyfelek nem nyúltak hozzá a hosszú távú megtakarításokhoz, ha nem volt feltétlenül szükséges.

Pandurics Anett jelezte: a Mabisz adatai kissé eltérnek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikáitól, mert a fióktelepek eredményeit a jegybank nem veszi figyelembe.

A nem életbiztosítási területen a vállalati vagyonbiztosítások díjbevételeinek növekedése volt a legmagasabb, 18,5 százalékos. A legalacsonyabb emelkedés a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításoknál (kgfb) volt, ezen a területen 3,3 százalékkal nőttek a díjbevételek. A járvány miatt a károk gyakorisága kedvezőbben alakult, a díjakra ugyanakkor egyre nagyobb mértékben hat a kárinfláció – mondta a Mabisz elnöke.

A lakossági vagyonbiztosítások 7,9 százalékkal nőttek. Az utasbiztosítási piac eredményei javultak tavaly, de még mindig gyengén teljesített, a 2019-es számok felét tudta hozni.

Pandurics Anett a sajtótájékoztatón bejelentette: a Mabisz az ukrajnai menekültek ellátása érdekében 10 millió forinttal támogatja az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját. A magyarországi biztosítók eddig közvetlenül – anyavállalataik felajánlásai mellett – több mint 135 millió forintot ajánlottak fel a menekültek támogatására olyan segélyszervezeteken keresztül, mint a Magyar Vöröskereszt, a Máltai Szeretetszolgálat és az Ökumenikus Segélyszervezet.

Van olyan biztosító, amelyik már a Magyarországon maradó menekült családok gyermekeinek iskoláztatására készül iskolaszerek és számítástechnikai eszközök beszerzésével, mások a menekültek elszállásolását segítik. Több társaság emellett munkatársai körében adománygyűjtést vagy pénzadományokat szervez, önkénteseket toboroz a menekültek ellátásának segítéséhez – közölte.

Mészáros László, a Mabisz informatikai főosztályvezetője elmondta: négy éve működik és fejlődik az E-kárbejelentő alkalmazás, több mint 10 ezer kárbejelentés történt 2021-ben ezen a csatornán keresztül, ami 20 százalékos növekedés. Az applikáción keresztül azokat a károkat is be lehet jelenteni a Mabisznak, ahol egy külföldi gépjármű okozta a kárt, a Mabisz elindítja a kárrendezési folyamatot.

Tavalyi fejlesztés a gyorsított azonosítás funkció, amivel a biztosítási kötvény adatai automatikusan kitöltődnek, így a kitöltési idő is csökkent. A jövőben a bejelenthető káresemények körét tervezik bővíteni, illetve a kárrendezést tovább egyszerűsíteni – közölte Mészáros László.

Fotó: Archív.

Hirdetés (x)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...