Kövesse Facebook oldalunkat!

Főképp a határokon átnyúló járműkereskedelem áll a kilométeróra-csalások mögött egész Európában, Magyarországon is zömmel külföldről érkező autókat hirdetnek hamis adatokkal: 14,1 százalék lehet az országban a visszatekert kilométerórájú autók aránya, és a 58,2 százaléknak volt már balesete korábban – közölte a CarVertical járműadat-szolgáltató saját adatai alapján az MTI-vel hétfőn.

Hangsúlyozták, hogy a hamis információk mind a vásárlóknak, mind a tisztességes kereskedőknek kárt okoznak. A visszatekert kilométerórák és az elmaradt karbantartások miatt az új tulajdonosoknak sok költségük lehet utólag.

A közlemény szerint a nyugati piacokhoz hasonlóan belföldön is egyre elterjedtebb lesz a járműinformációk ellenőrzése. Ezek ismeretében a vevő jobban alkudhat, átláthatóbbá válik a használt járművek kereskedelme, a hamis adatok kiszűrésével csökken a bizalmatlanság – írták. A piac tisztulásához a CarVertical szolgáltatásai Magyarországon is hozzájárulhatnak, járműtörténeti információik ugyanis elérhetők a Használtautó.hu hirdetéseinél. A járműmúlt lekérdezésénél a CarVertical több mint 600 különböző, nemzetközi forrásból gyűjtött autótörténeti bejegyzésekből építi fel jelentései – írták.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...