Kövesse Facebook oldalunkat!

A Doktor24 magánegészségügyi szolgáltató és az UNION Vienna Insurance Group Zrt. közös leányvállalata, az Első Magánegészségügyi Hálózat Zrt. (EMH) megvásárolta a LIFE Egészségcentrumot, Székesfehérvár és a Közép-Dunántúl régió piacvezető privát egészségügyi szolgáltatóját; a tranzakció értékét nem hozták nyilvánosságra – közölte a Doktor24 kedden az MTI-vel.

A partnerek az EMH-t 2021 májusában hozták létre, hogy jelentős szakmai tudással és tőkével, akvizíciókkal és célzott beruházásokkal országos szolgáltatási hálózatot építsenek ki. A LIFE Egészségcentrum megvásárlása volt az EMH első akvizíciója – írták.

A közlemény idézte Lancz Róbertet, a Doktor24 Medicina Zrt. vezérigazgatóját, aki elmondta, hogy terveik szerint öt éven belül elérik az országos lefedettséget és modern, jól felszerelt rendelőkben, egységes szakmai protokollok mentén kiszámíthatóan magas színvonalú és elérhető árú ellátást tudnak nyújtani az ország minden pontján.

Ennek érdekében a Doktor24-et olyan platformmá alakítják, amely stabil finanszírozási és szakmai hátteret biztosít minden új csoporttag növekedéséhez

– tette hozzá.

A közlemény szerint Deák Csaba, emlődiagnosztikai, egynapos sebészeti és járóbeteg-ellátást folytató vállalkozásaiból 2011-ben hozta létre a LIFE Egészségcentrumot, amelynek betegellátási tevékenysége jelenleg is ezen a három területen zajlik. Az alapító-ügyvezető, aki a tulajdonosváltás után is a LIFE vezetőjeként dolgozik tovább, a közleményben megjegyezte, hogy

A megállapodás egyaránt új távlatokat nyit a betegellátás fejlesztése és az intézmény szakmai fejlődése előtt.

A LIFE Egészségcentrumban mintegy 50 orvos, további 30 szakdolgozó és adminisztrációs munkatárs gondoskodik a páciensekről. Évente több mint 45 ezer orvos-beteg találkozót bonyolítanak le, a cég árbevétele 2020-ban megközelítette a 600 millió forintot. Deák Csaba erre az évre több mint 30 százalékos növekedést prognosztizál, így a LIFE árbevétele a tervek szerint eléri a 800 millió forintot.

Közölték, az egészségügy területén három évtizedes tapasztalattal rendelkező Doktor24 Magyarország egyik meghatározó magánegészségügyi szolgáltatója. Több mint 500 szakemberrel 35 szakterületen, 6 helyszínen, 90 rendelőben nyújt alap-, járó- és fekvőbeteg-ellátást: prevenciót, diagnosztikát, gyógyítást és rehabilitációt gyermekeknek, felnőtteknek, valamint vállalati ügyfeleknek és biztosítóknak. A céget évente mintegy 300 ezer privát ügyfél, valamint 1500-nál is több kis- és nagyvállalkozás választja egészségügyi szolgáltató partneréül.

Az UNION Biztosító (a hazai biztosítási piac 5. legnagyobb szereplője) a bécsi székhelyű, tőzsdén jegyzett Vienna Insurance Group cégcsoport tagja.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...