Kövesse Facebook oldalunkat!

A CIG Pannónia csoport bevétele 18,4 milliárd forintra nőtt az első félévben, ami 68 százalékos növekedés a múlt év azonos időszakához képest – tette közzé a CIG Pannónia Életbiztosító a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.

A biztosítási díjak a jelentés szerint 16 százalékkal 10,8 milliárd forintra növekedtek idén január-júniusban.

A csoport díjbevételéből 8,038 milliárd forintot tettek ki a befektetéshez kötött életbiztosítások (ebből 3,303 millió forint nyugdíjbiztosítás), 2,466 milliárd forintot a hagyományos életbiztosítások (ebből 635 millió forint nyugdíjbiztosítás), 171 millió forintot az egészségbiztosítások, 155 millió forintot pedig a nem-életbiztosítások adtak – derül ki a jelentésből.

Az újonnan kötött életbiztosítások értéke 1935 millió forint volt, ami 25 százalékos növekedésnek felel meg a tavalyi első félévhez képest – olvasható a beszámolóban.

Az életbiztosítások területén a biztosító nyeresége 836 millió forintra csökkent az első hat hónapban a 2020-as első félévi (leányvállalatok hatásaitól megtisztítva) 919 millió forintról.

A nem-élet területen 319 millió forint veszteséget könyvelt el a CIG Pannónia, szemben az összehasonlító periódus 337 millió forintos nyereségével.

Idén az első félévben a konszolidált adózott nyereség 668 millió forinttal 506 millió forintra apadt – ismertették.

A cég saját tőkéje az év végi 13,8 milliárd forintról 13,6 milliárd forintra csökkent 2021 első hat hónapjában.

A beszámoló szerint a CIG Pannónia mérlegfőösszege 119,2 milliárd forint, a konszolidált tőkemegfelelése 351 százalék.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...