Kövesse Facebook oldalunkat!

Vízi balesetek, betegségek, járattörlések: számos káreset történhet a nyári időszakban is, amelyekre érdemes felkészülni. A biztosítások és kiegészítő szolgáltatások több százezer forintos kiadástól kímélhetik meg a bajba kerülőket – derül ki a CIG Pannónia összeállításából. A cég a belföldi és külföldi utazóknak assistance szolgáltatásokkal készül a nyárra. Ezek a többletszolgáltatások minden egyéni biztosítással rendelkező CIG-ügyfél számára elérhetőek.

Itt a nyár! Rögösen, de indul az utazási szezon

A koronavírus-járvány harmadik hullámának elcsendesedésével és az oltással rendelkezők számának növekedésével egyre többen terveznek utazást a nyáron. A belföldi turizmus számára kedvező képet festenek a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ előfoglalási adatai, amely szerint

a három nyári hónapra havonta már több mint 1 millió vendégéjszaka-foglalást rögzítettek.

A legnépszerűbb belföldi célpont pedig a Balaton: a Magyar Turisztikai Ügynökség felmérése szerint a magyarok 70 százaléka tervez egy éven belül belföldi utazást, a legtöbben pedig a Balatonhoz látogatnának el.

Vontatás, víz alatti keresés, orvosi konzultáció – segítség parton és vízen

A szezon tehát erősnek ígérkezik a Balatonon, ezért a CIG Pannónia Biztosító új, assistance szolgáltatásokkal készül a nyári hónapokra. Ezek a többletszolgáltatások az egyéni, folyamatos díjas biztosítással rendelkező ügyfelek számára érhetőek el.

  • A társaság a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatával együttműködve a BalatonHelp nevű, már évek óta megbízhatóan működő segítségnyújtási szolgáltatás bővített verziójával gondoskodik a nyaralók biztonságáról.
  • A BalatonHelp applikáció lényege, hogy egyetlen gombnyomással, a nap 24 órájában tudnak segítséget hívni a bajba jutottak, hiszen a vízimentők a GPS-koordináták alapján pontosan látják, honnan érkezett a segélyhívás.

Ezt a szolgáltatást szerettük volna kiegészíteni és a Balatonon nyaralókat segíteni abban, hogy még biztonságosabban teljen a vakáció. A szerződéssel rendelkező ügyfelek két BalatonHelp-csomag közül is választhatnak, így mind a vízen, mind pedig a parton kikapcsolódók extra „védelemmel” vághatnak neki a nyárnak.

– mondta Polányi Zoltán, a CIG Pannónia vezérigazgatója.




Új csomagok érkeztek

A Pannónia Part csomag a vízparton nyaralók számára jelent extra védelmet váratlan esemény esetén. Minden elővigyázatosság ellenére ugyanis nyaralás közben is történhetnek balesetek.

A CIG tapasztalatai szerint sokan nem tudják, hova forduljanak, ha például hirtelen kell kórházat kell keresni nyaralás közben vagy a kisállatnak ellátást, ha baleset történik.

  • Az ügyfelek többek között 24 órás elérhetőség keretében orvosi telefonos konzultációval, nem sürgősségi esetekben beteglátogatással, magán betegszállítás lehetőségével, illetve a környékbeli orvosi ügyeletek, magánrendelők és patikák elérhetőségével számolhatnak.

A Pannónia Hajó csomag a vízi járművel rendelkezőknek szól, ennek keretében többek között meghibásodás vagy üzemképtelenség esetén a vízimentők a legközelebbi kikötőbe vagy anyakikötőbe vontatják a hajót, az elsüllyedt eszközöket kiemelik.  

  • Ezen felül telefonos orvosi konzultáció, nem sürgősségi esetben mentőtiszt szintű beteglátogatás is igénybe vehető.
Montenegro

Jelentős összeg járhat vissza a külföldi utazásoknál

A belföldi nyaralás mellett a külföldi utazást is többen terveznek idén. A járvány miatt jelenleg is számos óvintézkedés betartása mellet lehet utazni – bizonyos esetekben például többnapos karantén vár az utazókra -, azonban váratlan helyzeteket nem csak a korlátozások hozhatnak.

Járatkésések vagy járattörlések mindig előfordulhatnak, az ebből adódó kellemetlenséget pedig szintén csökkenthetik az assistance szolgáltatások.

A magyar biztosítási piacon elsőként a CIG-ügyfeleknek érhető el a Flight Refund refundpass+ elsőbbségi szolgáltatása.

  • A légiutasok jogaival és védelmével foglalkozó cég kiegészítő szolgáltatását a következő egy évben repülővel utazók vehetnek igénybe.
  • Ennek értelmében az Európai Unió területéről induló vagy európai légitársaság által üzemeltetett járat több mint három órás késése vagy törlése esetén a Flight Refund azonnali kompenzációt fizet.
  • Az uniós jogszabályok alapján ez az összeg kb. 250-600 euró, azaz 80 ezer és több mint 200 ezer forint között lehet.
  • A cég pedig ezt előre fizeti ki, még a behajtási folyamat sikeressége előtt.



A szolgáltatás igénybevételéhez az ügyfeleknek mindössze regisztrálniuk kell a Flight Refund oldalán, és az utazás előtt regisztrálni a járat adatait. Késés vagy törlés esetén pedig 8 napon belül elutalják az összeget. Polányi Zoltán hozzátette:

Bízunk abban, hogy az egyre népszerűbb kiegészítő, assistance szolgáltatásokkal hozzájárulhatunk az utazás iránti bizalom visszaállításához, és az utazók biztonságérzetének növekedéséhez.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...