Kövesse Facebook oldalunkat!

A támogatások, a hitelmoratórium, a 13. havi nyugdíj visszaállítása mellett mintegy ezermilliárd forintnyi adócsökkentésről döntött a kormány válaszként a koronavírus-válságra – tájékoztatta Tállai András az MTI-t.

A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára kijelentette, a 2020 márciusa óta bevezetett adócsökkentések jelentős szerepet játszhatnak a gazdaság újraindításában.
A járvány első hullámában hozott könnyítések több mint 360 ezer ember munkájának, vállalkozásának megtartását segítették, és ötvenmilliárd forintot hagytak az érintetteknél.

Az első intézkedések között több mint 151 ezer kisadózó vállalkozás tételes adója alá tartozó (katás) cég adószámlájáról törölt négyhavi közterhet az adóhivatal. 2020 márciusától a járványnak leginkább kitett ágazatokban, a munkavállalók bére után is jelentős adókedvezmény járt – mondta Tállai András.

Az emberi életek védelme és a munkahelyek megőrzése érdekében a világjárvány őszi szakaszában 2020 novemberétől újabb adóügyi könnyítésekről döntött a kormány. Hét hónapon keresztül járt a munkáltatói adómentesség a koronavírus-válság miatt nehéz helyzetben lévő ágazatok szereplőinek, körük idén tavasszal bővült is. Végül ötvenhat ágazatban mintegy 200 ezer munkavállalóra terjedt ki. Idén 155 ezer katás ismét mentesült az adófizetési kötelezettség alól márciusra és áprilisra.

Felidézte, hogy a járványnak leginkább kitett turisztikai ágazatot is számos adóintézkedés segítette. A Széchenyi Pihenő Kártya (Szép-kártya) közterhe kevesebb, mint a felére (15 százalékra) csökkent, miközben a kártyára utalható összeg megduplázódott – jegyezte meg az államtitkár.

A családoknak, a lakosságnak, a vállalkozásoknak és a turizmus szereplőinek egyaránt nagy segítséget jelent az, hogy április 25-től az év végéig az érintett egymillió munkavállalónak szabad az átjárás a Szép-kártya egyes alszámlái között – húzta alá.

A vendéglátásban tevékenykedőket november 14-e óta segíti az, hogy továbbra is a legalacsonyabb, 5 százalékos mértékű általános forgalmi adót kell felszámítani az elvitelre történő vagy házhoz szállítással értékesített étel- és italforgalom után – tette hozzá.

Idén a kis- és középvállalkozások (kkv) esetében a felére, egy százalékra csökkent az iparűzési adó maximális mértéke – mondta Tállai András, megjegyezve, ez mintegy 800 ezer vállalkozást érint. Kitért az áfa-visszautalások gyorsítására, ami komoly likviditási segítség a kkv-knak. A 20 napos áfakiutalási idő érdemi versenyelőnyt biztosíthat a hazai vállalkozásoknak, hiszen ez az egyik leggyorsabb az Európai Unióban.

A koronavírus-járványra tekintettel már 2020 július elsejével 15,5 százalékra csökkent a szociális hozzájárulási adó kulcsa, amely tavaly 160 milliárd, idén 300 milliárd forintot hagy a munkáltatóknál. A munkát terhelő adó csökkentése jövőre is folytatódik, hiszen 2022. július 1-jétől további fél százalékponttal mérséklődik a szociális hozzájárulási adó, és ettől az időponttól megszűnik a szakképzési hozzájárulás is, így a két százalékpontos köztehercsökkenés jelentős adminisztrációs könnyítéssel is együtt jár – összegezte az államtitkár.

Nyitókép: MTI.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...