Kövesse Facebook oldalunkat!

Egy 60 négyzetméteres lakást Nógrád, Heves és Békés megyében három-öt évi nettó átlagbérből lehet venni, miközben más megyékben (Somogy, Hajdú-Bihar) akár nyolcévnyi bért is össze kell gyűjteni, a fővárosban pedig átlagosan több mint tizenegy évit – derül ki a Takarék Index elemzéséből, amelyről az MTI-t csütörtökön tájékoztatták.

Kiemelték: az elmúlt években emelkedtek a lakásárak Magyarországon, bár tavaly a koronavírus-járvány hatására megtorpanás, enyhe visszaesés volt tapasztalható.

A legnehezebb lakást vásárolni Budapesten és környékén, a Balatonnál, Győr, Kecskemét, Debrecen, valamint Sopron, Mosonmagyaróvár és Szentgotthárd környékén – közölték a Takarék Csoport adatai, valamint a NAV-tól megvásárolt adatbázis alapján készült elemzésben.

A megyeszékhelyek esetében Kelet-Magyarországon a legkönnyebb lakáshoz jutni – mutattak rá, példaként felhozva Salgótarjánt, ahol egy tipikus otthonért kevesebb, mint háromévnyi bért kell megspórolni. Kiemelték: 

A lakóingatlanok értéke 2014 eleje óta nominálisan 146 százalékkal nőtt 2020-ra, a bruttó átlagkereset 2014-ről 2020 harmadik negyedévére mintegy 66 százalékkal emelkedett.

Az elemzők összegzésképpen úgy fogalmaztak, hogy 2008-hoz képest általában könnyebb, 2014-hez viszonyítva nehezebb lakáshoz jutni. Hozzátették, hogy a megfizethetőség romlása – elsősorban a városokban – nem magyar sajátosság, hanem nemzetközi szinten jellemző trend.

Hirdetés (x)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...