Kövesse Facebook oldalunkat!

A kormány azért dolgozik, hogy a magyar emberek a lehető leggyorsabban biztonságos vakcinához jussanak, mert ez jelenti az igazi megoldást a járvány okozta kihívásokra – mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

Szijjártó Péter, aki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszterrel egyeztetett, közös sajtótájékoztatójukon köszönetet mondott az orosz kormánynak, hogy Európában elsőként Magyarországnak biztosította a vakcina mintáját.

Oroszország most azt a felajánlást tette, lehetővé teszi magyar orvosoknak és szakembereknek, hogy a helyszínen tanulmányozhassák az oltóanyag előállítását, erre már a jövő héten sor kerülhet.

– közölte.

SOKAN OLVASTÁK

Kifejtette: sok helyen fejlesztenek oltóanyagot és egyelőre nem tudni pontosan, mikor melyik vakcina áll majd nagy számban rendelkezésre. A szemüket minden lehetőségen rajta tartják. Ezért:

a magyar emberekkel szembeni felelőtlenség lenne az, hogy ha valamelyik lehetőségről lemondanánk

– fogalmazott.

Hozzátette: Magyarországon csak azt a vakcinát lehet használni, amelyet a magyar hatóságok biztonságosnak és hatékonynak tartanak, amelynek a használatára megadják az engedélyt. Szijjártó Péter kitért arra is, hogy

a magyar szakemberek helyszíni látogatásának lehetősége felgyorsítja az oltóanyag magyarországi használatáról szóló döntést.

Megjegyezte: várhatóan a vakcináért nagy harc lesz, mert kevés helyen állítják elő, de mindenhol szükség van rá.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter együttműködési megállapodást ír alá a Külgazdasági és Külügyminisztériumban | Fotó: MTI/Máthé Zoltán.

 

Mihail Murasko hangsúlyozta: országa szívesen fogadja a magyar szakértőket, hogy megmutassák nekik, miként zajlik a vakcina előállítása és a minőségellenőrzés folyamata.

A magyar-orosz együttműködés az egészségipar területén rendkívül jó; Oroszországnak nagy tapasztalata van a vakcinagyártásban, és a tesztelés is fontos területe az együttműködésnek

– jelentette ki.

Hirdetés (x)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...