Biztosítási díjbevételének 7 százalékos növekedése mellett lett nyereséges a CIG Pannónia. A koronavírus járvány egyelőre mérsékelten érezteti hatását a biztosító üzleti eredményén – derül ki a vállalat tőzsdei gyorsjelentéséből.

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közzétette a 2020. harmadik negyedéves, nemzetközi számviteli szabályok szerinti, konszolidált, nem auditált jelentését. A csoportszintű adózott eredmény 746 millió forint nyereség lett, amely egy milliárd forintot meghaladó javulás a tavalyi harmadik negyedévben jelentett 314 millió forint veszteséghez képest. A teljes átfogó jövedelem 212 millió forint veszteség.

KORÁBBAN ÍRTUK

A biztosítási díjbevétel 7 százalékkal, 13,466 milliárd forintra nőtt a tavalyi év hasonló időszakához képest. Az élet üzletágban az új szerzés 2,235 milliárd forint, amely 30 százalékos csökkenést jelez. A hagyományos szegmensben a csökkenés egyik oka, hogy az összehasonlító periódusban egy jelentős csoportos szerződés 2019. első negyedévében megnövelte a szerzési adatokat, míg a unit-linked termékeknél elsősorban a koronavírus járvány okozott visszaesést az értékesítésben. Ennek ellenére a járvány és az azzal együttjáró gazdasági visszaesés egyelőre mérsékelten érezteti hatását a CIG Pannónia eredményeire. A vállalatcsoport folyamatosan monitorozza a járvány üzleti és eredményességre gyakorolt hatásait, és megteszi a szükséges lépéseket azok enyhítése érdekében. Ilyen volt például a digitális szerződéskötés bevezetése, vagy az ügyfelek esetleges fizetési nehézségeire reagáló akcióterv, amelynek célja, hogy az a legkevésbé érintse negatívan a biztosító bevételeinek alakulását, egyúttal elfogadható alternatívát jelentsen mindazoknak, akiknek a járvány miatt átmeneti fizetési gondjai alakulnak ki. 




A részvénytársaság saját tőkéje a 2019. év végi 13,601 milliárd forintról 13,397 milliárd forintra csökkent 2020-ban. A saját tőke változását a teljes átfogó jövedelem (-212 millió forint) és a dolgozói részvényjuttatások kapcsán jelentkező tőkekülönbözetek (8 millió forint) elszámolása okozta.

A részvénytársaság tisztújító közgyűlésének döntése értelmében a vezérigazgatói pozíciót 2020. október 1-től dr. Fedák István tölti be.

Folytatódott a cégcsoport vagyonbiztosítójánál (EMABIT) történt olasz káreseményeket követő helyreállítás. Az MNB 2020. július 1-én jóváhagyta az EMABIT helyreállítási tervét azzal, hogy a leányvállalat számára 500 millió forint többlettőke-követelményt írt elő. Mivel a vagyonbiztosító szavatolótőke-szintje elérte a törvényileg előírt szintet, az MNB 2020. szeptember 7-én feloldotta az EMABIT számára elrendelt – új biztosítási szerződések megkötésére, a már megkötött szerződések meghosszabbítására vonatkozó – tilalmat, egyben egy évvel meghosszabbította tiltó határozatát az olaszországi határon átnyúló tevékenység vonatkozásában.

A vállalat Igazgatósága felkérte dr. Fedák Istvánt az olasz kárügyeknél változatlanul fennálló kockázatok kezelésére, valamint a folyamatban lévő jogi ügyek stratégiájának módosítására. Elsősorban az olasz ügyek kártartalékainak növekedése következtében az EMABIT szavatolótőke megfelelése a harmadik negyedév végén 135%-ra csökkent. A stratégiaváltás kapcsán a meglévő kártartalékok és regressztartalékok felülvizsgálata megkezdődött, jelen jelentés közzétételekor folyamatban van. A felülvizsgálat eredményeképpen elsősorban a regressztartalékok tekintetében további veszteségek elszámolására számít az EMABIT, melynek számszerűsítése az év végéig várható.




Szintén döntés született a biztosító termékeinek értékesítésére létrehozott leányvállalat, a CIG Pannónia Pénzügyi Közvetítő Zrt. végelszámolásáról, mivel cég a piaci elemzések szerint hosszú távon sem tudott volna nyereségesen működni. A végelszámolás megindításával a CIG Pannónia arra számít, hogy a korábban a leányvállalat által kötött életbiztosítási szerződések jelentős része törlésbe megy. A törlésekből származó veszteségek fedezetére a biztosító a harmadik negyedév végén 185 millió forint céltartalékot képzett.

A tulajdonosi szerkezetben is jelentős átalakulás ment végbe. A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. megszerezte az OPUS GLOBAL Nyrt. tulajdonrészét, így részesedése a társaságban 28,06%-ra emelkedett.

Az életbiztosító pénzügyileg stabil és erős, Szolvencia II szerinti szavatolótőke-megfelelése kiemelkedően magas, 348 százalék. A nem-élet üzletág szavatolótőke megfelelése 135 százalék. A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. konszolidált tőkemegfelelése így 326 százalék lett.

Nyitókép: MTI/Marjai János.

Hirdetés (x)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...