Lengyelországban április 20-tól enyhítenek a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedéseken, az egészségügyi szabályok betartása mellett egyszerre többen tartózkodhatnak majd a boltokban és templomokban, újból megnyitják az erdőket, parkokat – jelentette be Mateusz Morawiecki kormányfő csütörtöki sajtóértekezletén.

Hétfőtől enyhítenek az üzleti szolgáltatásokra vonatkozó intézkedéseken, így a 100 négyzetméter alatti üzletekben egy pénztárra számolva 4 ügyfél tartózkodhat egy időben, nagyobb boltokban pedig 15 négyzetméterenként 1-1 személy. Az utóbbi szabály a templomokra is vonatkozik, míg eddig csak öt hívő vehetett részt a szertartásokon.

A bolti eladóknál egyúttal egészségügyi ellenőrzést (lázmérés) vezetnek be.
Szintén hétfőtől lazítanak a kijárási korlátozásokon, újból lehet erdőkbe, parkokba járni, viszont a zöld területeken ezentúl is kötelező betartani az egymás közötti távolságtartás szabályait.

KORÁBBAN ÍRTUK

A kormányfő kilátásba helyezte: a következő hetekben újabb enyhítéseket fognak bejelenteni, az ütemezés az aktuális epidemiológiai helyzettől függ majd. A következő szakaszokban a kereskedelem, a szolgáltatások beindítását tervezik. Lehetővé akarják tenni a gazdasági tevékenység és a társadalmi élet feléledését, mindezt azonban továbbra is az egészségügyi elővigyázatossági szabályok betartása mellett.

A koronavírus elleni harc nem ér véget, de most már ellentámadást indítunk

– jelentette ki Morawiecki.

Elmondta egyúttal: feltehetőleg még sokáig érvényben marad a nagyobb társasági rendezvények tilalma. A határzár esetleges feloldására vonatkozó kérdésre Morawiecki úgy válaszolt: a határzár legalább május 3-ig érvényben marad. Később ismertetik az iskolai oktatás újraindítását illető terveket is.

A kormányfő közölte: a koronavírus elleni harc most következő szakaszában három fő irányt akarnak követni, mégpedig

az elkülönítés, az azonosítás és az informatika szélesebb körű alkalmazásának

irányát.

Az első továbbra is a kölcsönös távolságtartás, valamint a szájmaszk csütörtöktől mindenkire kötelező köztéri viselését jelenti. A második a lehetséges fertőzöttek és korábbi kapcsolataik mihamarabbi kiszűrését, a harmadik pedig a járvány elején bevezetett távmunka minél szélesebb körű alkalmazását – magyarázta Morawiecki.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...