Kövesse Facebook oldalunkat!

A Parkl friss kutatása szerint a fővárosi autóvezetők ötöde hetente 30 percnél is több időt tölt el parkolóhely kereséssel, amellyel a jelentős stressz és időveszteség mellett a környezetet is terhelik: a forgalomban részt vevő autósok 30 százaléka parkolóhelyet keres, miközben napjainkban már számos lehetőség áll az egyszerű, hatékony és árban is kedvezőbb parkolásra.

Tízből hét magyar autóvezetőt az zavar a legjobban, ha nem talál szabad parkolóhelyet – derült ki a Parkl kutatásából. Az autósok elárulták, hogy melyek a városi parkolás legnagyobb kihívásai, a stressztől egészen a balesetekig:

Hazánk leggyorsabban fejlődő parkolóhelykereső szolgáltatása azonban komplex megoldást nyújt ezekre a problémákra.

Túl drágának tartjuk a parkolást

  • A kutatás eredményei szerint budapesti autósok negyede átlagosan heti 5-10 perc alatt lerendezi a parkolást, ötödüknek azonban fél óránál is több idejük megy el a parkolásra.
  • Az is kiderült, hogy a budapestiek csaknem 80 százaléka távolság alapján választ parkolóhelyet, de számít a hely mérete, a parkoló elhelyezkedése, és az ár is.
  • A válaszadók többsége nem elégedett a fővárosi parkolás árával, 50 százalékuk pedig kifejezetten elégedetlennek vallotta magát.

A városi autóvezetés komoly stresszel is járhat

A magyar autóvezetők negyede nem érzi biztonságban az autóját, ami nem véletlen: a nők több mint 20 százalékát, a férfiaknak pedig közel 17 százalékát érte már baleset parkolóhely keresése közben, sőt, csaknem tizedükkel ez már többször is előfordult. Emellett nem elhanyagolható a parkolás okozta stressz mértéke sem: tízből több mint hét válaszadó számára okoz stresszt, ha nem talál megfelelő parkolóhelyet, közülük pedig ketten pedig ezt a helyzetet a lehető legstresszesebbnek ítélik meg. A kutatásból kiderült, hogy a magyar autósokat leginkább az zavarja, hogy nehéz parkolóhelyet találni, azonban a forgalmi dugók, a többi autós közlekedési stílusa, valamint a kerékpárosok és gyalogosok is feszültséghez vezetnek.




A megoldás már létezik, és egyszerűbb, mint gondolnánk

Egy teljes mértékben hazai fejlesztésű applikáció megoldást nyújt a városi autósok leggyakoribb problémáira: az ingyenesen letölthető Parkl alkalmazást már számos fedett parkolóban és szabadtéri parkolóhelyen használhatjuk, többek között irodaházakban, mélygarázsokban és minden közterületi fizetős zónában. Az applikáció térképén csak azokat a helyszíneket látjuk, ahol biztosan van szabad parkolóhely, a kedvező parkolási díjak és a papír-, illetve készpénzmentes rendszer pedig számos előnyt biztosít azoknak, akik gyakran parkolnak Budapest belső kerületeiben.

A kutatással szerettük volna bebizonyítani, hogy minden városi autóvezető ugyanazokkal a problémákkal küzd, ezekre azonban létezik megoldás: a Parkl applikációval könnyedén megtervezhetjük a parkolást, az alkalmazás okos rendszerével pedig még a bejutás is egyszerű és átlátható.

 – foglalta össze Somogyi Zsolt, a Parkl ügyvezetője.

Ha a parkoláshoz az applikációt vesszük igénybe, a számlázás előzetes zárolás nélkül perc alapon történik, így a végösszeg is kedvezőbb lehet, arról nem is beszélve, hogy a forgalomban töltött percek csökkenésével a környezetünkért is teszünk. – tette hozzá Zsolt.

A megoldás már létezik, és egyszerűbb, mint gondolnánk. – mondja Somogyi Zsolt. | Fotó: PARKL.

Találjuk meg a megfelelőt: a Parkl évindító akciójával most ingyen kipróbálhatjuk a budapesti garázsokat!

Akár rövidebb időre, akár tartósan, például több hónapra keresünk az autónk számára parkolási megoldást, a Parkl mindig okos választás, de most különösen is az! A Biztosító Magazin és a Parkl közös akciójában különleges kedvezményvárja az autósokat 2019. április 30-ig!

Töltsd le a Parkl okostelefon alkalmazását Apple Store-ból vagy a Google Play Áruházból és regisztráció után használd a BIZMAGAZIN promóciós kódot. Cserébe a Parkl most 500 forint értékű kupont ad, amit parkolásra lehet fordítani, a Parkl rendszeréhez csatlakozott garázsokban. 

A kupon beváltásának a menete

  1. Töltsd le a mobilodra a PARKL appot és regisztrálj.
  2. Nyisd meg az appot és menj a Beállítások fülre.
  3. Kuponok oldalon írd az Új kupon hozzáadása mezőbe a kuponkódot.
  4. Kattints a Hozzáad gombra és a kupon máris megjelenik az elérhető kuponjaid között.
  5. A kuponkód beírása után 30 napig használhatod fel a kupont.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...