Kövesse Facebook oldalunkat!

Az idén kilencedik alkalommal vesz részt a Cipősdoboz akcióban az Aegon Magyarország. A cég munkatársai 800 ajándékcsomagot juttatnak el a családokhoz a Baptista Szeretetszolgálat közvetítésével.

Mára az ország egyik legismertebb és legsikeresebb jótékonysági gyűjtésévé vált a Baptista Szeretetszolgálat által kilenc éve elindított Cipősdoboz akció.

A kezdeményezés lényege, hogy a segítő szándékú emberek egy-egy cipősdobozt pakolnak meg ajándékokkal, amelyeket rászoruló gyerekek között osztanak ki a szervezők.

Még Erdélybe is jut a dobozokból

Az Aegon Magyarország munkatársai az indulástól lelkesen csomagolnak: az évek során mintegy 7500 cipősdobozt állítottak össze és láttak el személyre szóló jókívánságokkal, összességében 23 millió forint értékben. Az idén három új helyszínnel bővült az akció: egy budapesti és két vidéki egység is csatlakozott a kezdeményezéshez, amelynek kedvezményezettjei a beregháti térség kistelepülései (Lónya, Barabás, Vámosatya, Tiszaszalka), illetve Borsod megyei falvakban élő gyerekek, de Erdélybe is jut a dobozokból.

CSR-stratégiánk megkerülhetetlen része kollégáink aktív bevonása a támogatási programokba

– fogalmazott Drevenka Edit, az Aegon Magyarország PR igazgatója.

Évek óta szerveznek jótékony célú munkákat, amelyek keretében játszótereket, ifjúsági táborokat újítanak fel, és ebben a szellemben támogatják a karitatív karácsonyi megmozdulásokat is. Az idén 800 doboznyi játékot, kisautót, babát, képességfejlesztő- és társasjátékot, iskolában is használható eszközt juttattak el az Aegon Magyarország munkatársai a Baptista Szeretetszolgálat révén a rászorulóknak. Természetesen ebben az évben is ügyeltek arra, hogy legyen bennük minden, ami örömet szerez a kicsiknek: édesség, játékékszerek, hajgumik, kirakók, kifestők és rajzeszközök.

Photo by freestocks.org on Unsplash

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...