Kövesse Facebook oldalunkat!

A kis- és közepes biztosítók kategóriájában a Signal Iduna második éve, míg a nagy biztosítók között az Aegon immár harmadik éve őrzi „Az Év Ügyfélbarát Biztosítója” díjat. A Netrisk.hu harmadszorra meghirdetett közönségszavazásán mintegy 280 ezer értékelés érkezett közel 40 ezer ügyféltől, melyek alapján a nagy biztosítók közül az Allianz és a K&H, míg a kis- és középkategóriában a Wáberer és a Genertel biztosítók szereztek további dobogós helyeket.

Így lehetett szavazni

A nagy biztosítók közé a díjbevételük alapján legalább 5 százalékos, míg a kis- és középbiztosítók körébe az ez alatti piaci részesedéssel rendelkező társaságok kerültek. Mivel egy ügyfélnek több biztosítónál is lehet szerződése, a résztvevők több biztosítót is értékelhettek 1 és 5 közötti osztályzataikkal.

  • A szavazás során a meglévő biztosítói kapcsolattal rendelkező ügyfelek specifikus értékelést is adhattak az érintett biztosítók működéséről, a kérdések ugyanis külön kitértek az ügyintézésre, az ügyfél-tájékoztatásra, az ügyfélmegtartó képességre és a kárrendezésre egyaránt.
  • Ezek mellett új elemként az adott biztosító termékkínálatának, illetve ügyfélkezelésének fejlődését is véleményezhették a válaszadók.
Az ÉV Ügyfélbarát Biztosítója 2017. szavazás eredményei
Nagy biztosítók kategóriája Kis- és közepes biztosítók kategóriája
I. Aegon I. Signal Iduna
II. Allianz II. Wáberer
III. K&H III. Genertel



„Az ügyfelek az értékelt biztosítókat átlagosan 3,40-os értékre osztályozták, ezen belül a nagy biztosítók átlaga 3,41, míg a kisebbeké 3,32 volt. Természetesen van még tere a további fejlődésnek, de tény, hogy immár harmadik éve érezhetően és folyamatosan javulnak az osztályzatok. Két éve még 3,22 volt az átlag, ami tavaly már 3,35-re emelkedett, és ezt követte most egy további 5 századnyi javulás. Ezek alapján úgy véljük, hogy a biztosítási piac üzleti kultúrájában egyre nagyobb hangsúllyal jelenik meg az ügyfélközpontú szemlélet, megfelelve a Magyar Nemzeti Bank ez irányú törekvéseinek is.

– ismertette az eredményeket Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója. –

 Az Év Ügyfélbarát Biztosítója 2017. | Fotó: Netrisk.hu
Az Év Ügyfélbarát Biztosítója 2017. | Fotó: Netrisk.hu

A termékkínálattal és az ügyfélszolgálattal vagyunk a legelégedettebbek

A válaszadók a legelégedettebbek az egyes biztosítók termékkínálatával (3,49), illetve az ügyfélszolgálatok teljesítményével voltak (3,47). Vélhetően az eleve negatív kontextusnak is köszönhető, hogy a kárrendezés folyamata kapta a legalacsonyabb osztályzatot (3,27), és hűséges ügyfelek pozitív megkülönböztetését is sokan hiányolják (3,28). Bár a felmérés a teljes biztosítási piacra nem reprezentatív, az elmúlt három évben beküldött közel 800 ezer válasz mindenképpen hiteles, irányadó információt közvetít, melynek rá vonatkozó részleteit a Netrisk.hu valamennyi érintett biztosítóval megosztja az idei évben is.




A legnagyobb online biztosításközvetítő portál immár harmadik alkalommal rendezte meg Az Év Ügyfélbarát Biztosítója közönségszavazást

A tapasztalatok szerint az érintett biztosítók is komolyan vették és támogatták a kezdeményezést, hiszen számukra is kiemelten fontosak a fogyasztói visszajelzések. A szavazás során több társaság is kifejezetten javasolta ügyfeleinek a részvételt, és a kiemelt figyelem abban is megmutatkozott, hogy a díjazott biztosítók magas szintű vezetőikkel képviseltették magukat a hétfőn megtartott díjátadó eseményen.

Az Év Ügyfélbarát Biztosítója 2017.
Az Év Ügyfélbarát Biztosítója 2017. | Fotó: Netrisk.hu

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...