A CIG Pannónia Életbiztosítónál további 670 millió forint veszteség várható a második negyedéves tőzsdei jelentésben közzétett veszteséghez képest, a társaság leányvállalata, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító olasz határon átnyúló tevékenységéből adódóan – jelentette be az életbiztosító szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Árfolyamveszteség a Konzum-részvényeken és más káresemények
A CIG Pannónia csoport a második negyedéves jelentés szerint az első fél évben adózás előtt 511 millió forint veszteséget könyvelt el, amely a 2018. évi első fél évi adózás előtti eredménynél (1,302 milliárd forint nyereség) 1,813 milliárd forinttal alacsonyabb.
A visszaesés két jelentős oknak tulajdonítható:
- a nem-élet szegmensben az olasz határon átnyúló gaming kezesi biztosítások kapcsán bekövetkezett jelentős káreseményeknek, amelyek a csoport eredményét nettó 692 millió forinttal rontották,
- másrészt a Konzum-részvények bevonásán realizált 1,057 milliárd forint árfolyamveszteségnek, amely az egyéb átfogó eredményben nagyrészt ellentételeződött, így a tőkehatása jóval kisebb, 331 millió forint.
A jelentés szerint a CIG Pannónia csoport olaszországi határon átnyúló kezesi biztosításai esetében lehívási kérelem érkezett az EMABIT-hoz az olaszországi szerencsejátékok felügyeletét ellátó Vám és Monopólium Ügynökségtől.
A szerződéses kötelezvények összértéke 12,8 millió euró. A kárösszegek pontos megállapítása és a károk rendezése várhatóan több hónapot – akár éveket – vehet igénybe.
KORÁBBAN ÍRTUK
CIG Pannónia gyorsjelentés: Csökkent az adózott eredmény, 416 milliós átfogó nyereség
Sallai Linda: Az állami nyugdíj kiegészítésre szorul
- A szakértők legjobb becslése a károk várható értékére (amely tartalmazza a várható kárkifizetéseket, ügyvédi és szakértői költségeket) 1,229 milliárd forint, a regresszekből, viszontbiztosításból és jutalékvisszaírásokból megtérülő összegre 537 millió forint.
- A termék magas kockázati kitettségére tekintettel az EMABIT az olasz határon átnyúló gaming kezesi biztosítási tevékenység felfüggesztéséről és a tevékenység felülvizsgálatáról határozott – írták a jelentésben.
A CIG Pannónia 33 forint névértékű részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik. A papír a szerdai kereskedést 317 forinton zárta, 4 forinttal – 1,28 százalékkal – magasabban az előző záróárnál. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 465, a legalacsonyabb 297 forint volt.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.