A lakáshitelpiacon tarolnak a használt lakás vásárlására felvett hitelek. A hivatalos jegybanki adatok szerint az idei első negyedévben több mint 200 milliárd forint összegben helyeztek ki a bankok lakáshitelt, ezen belül a használt lakásokra kért hitelek összege meghaladta a 142 milliárd forintot, ami 71 százalékos részesedést jelent. A lakásépítésre, lakásbővítésre igényelt lakáshitelek összege 26 milliárd forintra rúgott, ez pedig 13 százalékos szeletet jelentett a lakáshitelpiaci tortából – derül ki a money.hu legfrissebb elemzéséből.
Szabályok, kamatok, törlesztés
Országszerte közel 2500 település érintett, az itt lévő ingatlanok vásárlására és ezzel együtt korszerűsítésére vagy bővítésére jár az állami támogatás, amelynek mértéke a gyermekek számától függően 600 ezer – 10 millió forint. Ehhez az érintettek kedvezményes, államilag támogatott – két gyermeknél 10 millió forintos, legalább három gyermeknél 15 millió forintos – lakáshitelt is igényelhetnek. A falusi csok szabályai viszont előírják, hogy a támogatott összegek felét szabad csak korszerűsítésre vagy bővítésre fordítani.
Amennyiben a kiszemelt ingatlan vételárát az igényelt összeg nem fedezi, akkor a hosszú távra megfelelő anyagi háttérrel rendelkező háztartások piaci hitelből kiegészíthetik azt. A money.hu 12 lakossági bank ajánlatainak összevetése után arra jutott, hogy a házépítésre felvett 5 millió forintos, 10 éves futamidejű és végig fix törlesztőrészletű hitelek közül legkedvezőbbek teljes hiteldíjmutatója (thm) alig több mint 4 százalék volt. Így a havi kiadás 50-52 ezer forint. Érdemes hitelfelvétel előtt valamennyi bank ajánlatát megnézni, mert jelentősek lehetnek az eltérések. Trencsán Erika, a money.hu vezető szakértője kiemelte:
Amennyiben az állami támogatási rendszerben igényelhető összeg nem lenne elég a kiszemelt ingatlan megvételéhez és korszerűsítéséhez, akkor a teljes beruházást ki lehet egészíteni építésre, használt lakásra felvehető lakáshitellel, ha kisebb – 1-2 milliós – összegről van szó, akkor személyi kölcsönből is fedezhető
A szakember szerint nagyon fontos, hogy csak azoknak a háztartásoknak legyen opció kiegészítésként a piaci hitel, akik a hitelek törlesztését évtizedes időtávon is tudják vállalni, és valóban szükségük van nagyobb lakóingatlanra a falusi csoknak megfelelő települések egyikén.
Kivárás a piacon
Trencsán Erika, a money.hu vezető szakértője általánosságban azt is mondta, hogy nagyon sokan érdeklődnek az állami lakástámogatási rendszer új, júliustól elérhető csomagjai iránt.
Hozzátette:
Sokan egyelőre kivárnak, böngészik a feltételeket, igyekeznek felkészülni a júliusi indulásra. Azzal, hogy a napokban megjelent a falusi csok részletes szabályozása, várhatóan ennél is fokozott érdeklődés várható.
Nyitókép: Pexels.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.