A múlt héten tapasztalt fagyos időjárás ugyan helyenként okozhatott károkat a szántóföldi növényeknél (főként ott, ahol nem védte hótakaró a növényeket), de országos problémáról nem beszélhetünk – közölte az MTI megkeresésére hétfőn a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
Nincs országos probléma a fagyok miatt
A tájékoztatás szerint a gyümölcsösökről elmondható, hogy az almát, a cseresznyét és a szilvát a hideg nem károsította, mivel a fák a legtöbb termőkörzetben még kényszernyugalmi állapotban vannak. A nyugat-dunántúli kajszibarack ültetvényekben és kisebb mértékben a dél-alföldi őszibarackosokban viszont már előrehaladottabb volt a vegetáció, itt ezért számolni kell a fagy káros hatásaival.
A hideg idő ugyanakkor növényvédelmi szempontból hasznosnak ítélhető
A téli meleg miatt ugyanis az idén a megszokottnál több volt az áttelelő kártevő és kórokozó, melyek számát a fagyos időjárás jelentős mértékben csökkenthette. Ettől függetlenül a gazdálkodóknak még így is fokozott figyelmet kell fordítaniuk majd a növényvédelemre.
Egyelőre még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni az idei szezonról
A hideg időjárás okozta esetleges károkról szakmailag megalapozott információkra legelőbb a vegetációs időszak elején – március végén – lehet számítani. Ekkorra a NAK egy gyors állapotfelmérést készít az érintett kultúrákról – közölte a köztestület.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.