Kövesse Facebook oldalunkat!

A biztonsági őrök, vagyonőrök deklaráltan azért tevékenykedhetnek, hogy a közrend és a közbiztonság javuljon, és ennek részeként a személy- és vagyonvédelem, a bűnmegelőzés hatékonyabban működjön. A biztonsági őrök, kidobók, testőrök, pénzkísérők (együttesen személy- és vagyonőr) munkájukat a rendőrség által kiadott engedély és igazolvány birtokában végezhetik. Hatósági jogkörrel azonban nem rendelkeznek, és a hatóság eljárását sem akadályozhatják.

Mihez van joga az őrnek védett területen és a rendezvényeken?

  • Az őr felkérheti a védett területre belépő vagy az ott tartózkodó személyt a kiléte igazolására, és megkérdezheti, hogy milyen céllal tartózkodik ott. Amennyiben valaki ezt megtagadja, vagy nyilvánvalóan nem valós választ ad, akkor megtilthatja az ott-tartózkodást, és távozásra szólíthatja fel az illetőt.
  • Ha valaki egy rendezvény megtartását zavarja, vagy akadályozza, felszólíthatják őt a távozásra, sőt, onnét ki is lehet vezetni.
  • A vagyonőr elektronikus megfigyelőrendszert kizárólag magánterületen, illetve a magánterületnek a közönség számára nyilvános részén alkalmazhat, ha ehhez a természetes személy kifejezetten hozzájárul.

Nem motozhat meg, de a csomagba belenézhet

Egyik leggyakrabban felmerülő kérdés, hogy joga van a be- és kilépő személyek csomagjának ellenőrzésére. A törvény különbséget tesz a csomag, illetve a csomag tartalmának a bemutatása között. Míg előbbire mind a be- és kilépő felszólítható, a csomag tartalma belépéskor akkor ellenőrizhető, ha rendezvény biztosításáról van szó. Ilyen esetben fémtárgyak kimutatására alkalmas eszköz is használható. Amennyiben valaki ehhez nem járul hozzá, úgy a rendezvényre való belépését meg lehet tiltani. Motozásra, vagyis a ruházat átvizsgálására azonban nincs felhatalmazás egyik esetben sem.




Kivételes esetetekben át is vizsgálhatja a csomagot

A csomag tartalmának átvizsgálásra a védett területen tartózkodó, vagy onnét kilépő személy esetében van mód, de csak kivételes esetekben. Ilyen lehet, ha megalapozottan feltehető, hogy az érintett bűncselekményből vagy szabálysértésből származó olyan dolgot tart magánál, amelynek őrzése a vagyonőrnek szerződésből fakadó kötelezettsége; az érintett a dolgot a felszólítás ellenére sem adja át; és az az intézkedés a jogsértő cselekmény megelőzése, megszakítása érdekében szükséges.

A jogosultságok azonban nem jelentik azt, hogy ezekkel zaklató módon, vagy akár tetszés szerint élhet a vagyonőr  

A törvényi feltételek hiánya esetén jogellenes lesz az őr fellépése, de a feltételek megléte esetén is ügyelnie kell arra, hogy az adott cél elérésére alkalmas eszközök közül mindig a személyi szabadság, illetve a személyiségi jogok legkisebb korlátozásával járó eszközt kell választani.

Védett személyek, létesítmények, rendezvények és pénzszállítás, valamint az őr által használható eszközök

  • A személy- és vagyonőr arányos mérvű kényszerítő testi erőt akkor alkalmazhat, ha az a védett személy biztonságát fenyegető támadás elhárításához szükséges. 
  • A védett létesítménybe, területre való jogosulatlan belépést megakadályozhatja, a jogosulatlanul bent tartózkodót onnan eltávolíthatja.
  • Ugyanez vonatkozik a rendezvény megzavarása esetén is.
  • A pénzkísérő vagyonőr a pénz- és értékszállítást jogtalanul akadályozó személyt eltávolíthatja, illetve a szállítmány biztonságát fenyegető támadást elháríthatja.

Az őr a feladata ellátása során gázsprayt, gumibotot, őrkutyát, valamint – az erre vonatkozó jogszabályok rendelkezései szerint – lőfegyvert tarthat magánál, és azokat csak jogos védelmi helyzetben, illetve végszükség esetén alkalmazhatja.




A személyazonosság igazolása és a tettenérés

  • Az őr felszólíthatja az érintett személyt a személyazonosságának az igazolására. Amennyiben ennek az érintett nem tesz eleget, az őr rendőrt hívhat.
  • Tetten érés esetén az elkövetőt elfoghatja, de köteles az elfogott személyt haladéktalanul az ügyben eljárni jogosult nyomozó hatóságnak átadni, ha erre nincs módja, e szervet nyomban értesíteni. Így kell eljárni a tetten ért személytől elvett dolgokat illetően is.

Nem árt az óvatosság

Ahogyan egy konkrét esetben a bíróság megállapította, amennyiben nincs olyan tény, amiből a vagyonőr közvetlenül arra következtethet, hogy a vásárló eltulajdonított valamit az üzletből, akkor tettenérés hiányában nemcsak, hogy fizikai kényszert nem alkalmazhat, de még a csomag tartalmának bemutatására sem szólíthat fel. Amennyiben mégis megteszi, úgy két magánszemély közötti viszonyról van szó, tehát akár jogos önvédelem is megállapítható az őr fellépésével szemben.

Amennyiben például az őr a vásárló elé áll, ráteszi a kezét, jelezve, hogy az irodába akarja kísérni, akkor azt a látszatot kelti a bolti dolgozók és az azt észlelő más vásárlók előtt, hogy az illető egy tetten ért tolvaj. A bírói gyakorlat ezt fizikai ütközéssel járó, becsületsértő támadásként értékeli.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...