Kövesse Facebook oldalunkat!

Az elmúlt években körülbelül százezerrel – tavaly év végére 710 ezerre – nőtt azok száma itthon, akik kockázati életbiztosítással gondoskodnak családjuk anyagi biztonságáról. Ezek a biztosítások egy váratlan tragédia (egy haláleset vagy egy súlyos betegség, egészségkárosodás) után jelentenek jellemzően több milliós pénzügyi segítséget a család számára – ráadásul általában havi néhány ezer forintért. Jó hír, hogy a fiatalok, a 25-35 évesek körében is egyre népszerűbb ez a termék, az UNION Biztosító esetében például ők adták az új ügyfelek 27 százalékát 2021-ben. A biztosítónál 2021-ben a kockázati életbiztosítást kötő ügyfelek átlagéletkora 42 év volt, és az új biztosítottak kicsit több mint fele (56 százaléka) férfi, míg 44 százaléka nő – derül ki az UNION blogján megjelent legfrissebb cikkből.

A kockázati életbiztosítások egy tragédia (egy súlyos betegség vagy baleset miatt bekövetkező egészségkárosodás vagy halál) esetén pótolják a családi kasszából kieső jövedelmet. Méghozzá úgy, hogy amíg a szerződés él, a biztosított havonta fizeti a biztosítás fix díját, a biztosító pedig szintén egy előre meghatározott összeget – általában több millió forintot – utal, ha nagy baj történik vele.

Az átlagos ügyfél 42 éves, férfi, az átlag biztosítási összeg 6,2 millió forint

A kockázati életbiztosítások díja függ a biztosított életkorától, foglalkozásától, hobbijaitól (a búvárkodás például növeli a költségeket), a szerződő egészségi állapotától, a különféle rizikófaktoroktól (ilyen a túlzott alkoholfogyasztás, a dohányzás, a túlsúly vagy a magas vérnyomás is), továbbá a biztosítás futamidejétől (azaz, hogy milyen hosszú ideig nyújt védettséget).

  • Ha egy 30 éves nemdohányzó nő szeretne 20 évre biztosítást kötni (azaz ennyi időre szeretne védelmet), és baj esetén 10 millió forintot szeretne kapni, akkor ennek a díja havi 2692 forint.
  • Ha egy 35 éves nemdohányzó férfi 10 éves időtartamra kötne biztosítást – ugyancsak 10 millió forintos összeggel –, akkor neki 2368 forintot kell fizetnie havonta.
  • Ha pedig ők ketten házaspárként kötik meg a biztosítást, akkor kettejük díja összesen havi 4555 forint lesz.

Az UNION Biztosító ügyfelei egyébként 2021-ben átlagosan 6,2 millió forintos biztosítási összegre kötöttek szerződést (ez az a pénz, amit a biztosító fizet, ha szerencsétlenség történik); a 10-15 milliós biztosítási összegű szerződések aránya 14 százalék, a 15-20 millió forint közötti kockázati biztosítások aránya pedig 5 százalék volt tavaly. A biztosítónál 2021-ben a kockázati életbiztosítást kötő ügyfelek átlagéletkora 42 év volt, és az új biztosítottak kicsit több mint fele (56 százaléka) férfi, míg 44 százaléka nő.

Milyen esetekben fizetnek a biztosítók?

A kockázati életbiztosítás a futamidő alatt nyújt védettséget, vagyis addig, ameddig az előre meghatározott szerződés időtartama szól. Fontos tisztában lenni azzal, hogy a kockázati életbiztosítás jellemzően csak akkor fizet, ha tragédia történik a szerződés időtartama alatt – szerencsés esetben tehát a szerződés a lejáratkor kifizetés nélkül megszűnik. Az alapbiztosítások általában baleseti halál vagy rokkantság esetén fizetnek, de a különféle kiegészítőkkel például a koronavírus-fertőzés kapcsán is utalhat a biztosító.

  • Az UNION például a járvány kitörése óta közel félmilliárd forint összegű kárkifizetést teljesített Covid-fertőzés kapcsán,
  • a kritikus betegségekre pedig átlagosan 1-2 millió forint közötti összeget fizetett ügyfeleinek.
  • A balesetbiztosítási események közül a leggyakoribb káresemény a csonttörés (ez a károk 55 százaléka),
  • a baleseti eredetű műtéti térítés a károk 30 százalékát teszi ki, míg
  • a kórházi napi térítés az esetek 10 százaléka.
  • A kiegészítő egészségbiztosítás pedig leggyakrabban a kórházi műtéteket és a kórházi napidíjat téríti.

Mire érdemes figyelni?

Ha kockázati életbiztosítást kötünk, az alábbiakra célszerű figyelni az UNION szerint:

  • A legtöbb biztosítást megköthetjük online is, a kockázati életbiztosítás esetében viszont érdemes egy pénzügyi tanácsadó segítségét kérni, már csak azért is, mert az egyes termékek árai között komoly különbségek vannak.
  • Célszerű alaposan átolvasni a szerződést, amely tartalmazza a kizárásokat és a mentesüléseket is, így ezeket látva még kérhetünk módosításokat.
  • Érdemes lehet a házastársra is megkötni a biztosítást, így kedvezmény járhat.
  • Sok kockázati életbiztosítás csak akkor fizet, ha baj történik, de van olyan is, amelyik úgynevezett kármentességi bónuszt kínál, így ha nem történik semmi baj, akár a befizetett díjak 20 százaléka is visszajár.
  • Mindig jelöljük meg a haláleseti kedvezményezett – ez lehet akár több személy is (a kifizetett biztosítási összeg nem része az örökségnek, azé lesz, aki a kedvezményezett).
  • A kedvezményezett mindig tudjon róla, hogy őt jelöltük meg, hiszen csak akkor tud hozzájutni a biztosítási összeghez, ha ezt a biztosítónál bejelenti.
  • Szerződéskötéskor ajánlott őszintének lenni (például a korábbi betegségekkel vagy a dohányzással kapcsolatban), mert egy pontatlan információ miatt elbukhatjuk a pénzt.
  • Akkor úszhatjuk meg a lehető legolcsóbban a biztosítást, ha fiatalabb korban (lehetőség szerint még 45 éves kor előtt), és hosszabb időre (15 vagy akár 20 évre is) kötjük meg a szerződést. Ahogy ugyanis egyre idősebbek leszünk, és esetleg egészségi állapotunk is romlik, úgy egyre kedvezőtlenebb feltételekkel – azaz drágábban – tudunk új konstrukciót kötni – derül ki az UNION Biztosító cikkéből.

Nyitókép: Biztosító Magazin.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...