Címke: KKV
K&H: Stabil a foglalkoztatottság a kisvállalkozói szektorban
Stabil a foglalkoztatottság a kis- és középvállalkozói (kkv) szektorban, ráadásul az érintett cégek közül 10-ből 7 készül béremelésre, átlagosan 9 százalékos mértékben - közölte a K&H a legutóbbi kkv bizalmi index kutatása alapján szerdán az MTI-vel.
Jó hír a vállalkozóknak: A kkv-kra is kiterjeszti a kormány a kamatstopot
Az infláció megfékezése, a recesszió elkerülése és a vállalkozások megerősítése érdekében a kormánynak be kellett avatkoznia, ezért elfogadva a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének kérését arról határozott, hogy a lakossági kamatstopon túl.
Keszthelyi Erik szerint eljött a “rezsicsökkentés” ideje a biztosításoknál is
A hazai kis- és közepes vállalatok (KKV) vezetői leginkább az emelkedő beszerzési árak, a szállítási költségek és a magasabb rezsiköltségek miatt aggódnak, valamint működési költségeik drasztikus emelkedését prognosztizálják – derül ki a Hungarikum Alkusz Cégcsoport reprezentatív kutatásából.
Gyorsuló ütemben nőnek a vállalatvezetői fizetések egy kutatás szerint
Bár a beosztottak fizetése rendszerint gyorsabban nő, idén a vállalatvezetők fizetése is egyre nagyobb ütemben emelkedik - közölte a Wyser szerdán az MTI-vel.
K&H felmérés: Eddig nem látott béremelés jöhet a kkv-knál
Az infláció növekedésével összhangban soha nem látott mértékű, 11 százalékos béremelésre készülnek a kkv-k – derül ki a K&H kkv bizalmi index 2022 második...
KATA után: Az OTP Bank és a Bookkeepie okos tanácsokkal segíti a váltás előtt...
Szeptember 1-jével lép hatályba a törvénymódosítás, ami lényegesen leszűkíti azok körét, akik jogosultak a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) alkalmazására. Az OTP Banknál jelentősen megugrott augusztusban az egyéni vállalkozói számlanyitások száma
K&H felmérés: A KKV-k 89 százaléka rendelkezik biztosítással
A magyar kis- és közepes vállalkozások majdnem mindegyike, 89 százaléka rendelkezik valamilyen biztosítással - közölte a K&H csütörtökön az MTI-vel.
CIB Bank: A kisvállalati ügyfelek már online is kaphatnak hitelt
Már bankfióki látogatás nélkül is vehetnek fel hitelt a CIB Bank egyes kisvállalati ügyfelei, miután számukra is elérhető a teljesen online igénylés lehetősége bizonyos hiteltermékek esetén.
A mikro- és kisvállalkozások adószabályai jövőre még kedvezőbbé válnak
Sokkal kedvezőbbé válnak jövőre az átalányadózás szabályai, így például kétmillió forintos bevételig az átalányadózó mentesül az adófizetés alól - mondta Izer Norbert az MTI-nek.
KIVA-kalkulátor: A KKV-k is spórolhatnak az adón!
Jövőre még kedvezőbbé válik a kisvállalati adó (kiva), mértéke 10 százalékra csökken. A kkv-k a megfelelő adózási mód kiválasztásával rengeteg pénzt spórolhatnak meg, ebben segíti most a vállalkozásokat a Pénzügyminisztérium kiva-kalkulátora