Barion Pixel
20.8 C
Budapest
- 2024. március 29.
/  Auguszta

Hiába van luxusautód vagy jacuzzid, ha nincs otthon műtárgyad, csak egy „gazdag bunkó” vagy!

A kortárs művészeti szektor - annak ellenére, hogy komoly eredményeket tud felmutatni - úgy tűnik még nem nőtte ki magát teljesen, pedig akár Magyarország új iparága is lehetne. Mivel kevésbé vagyunk erre szocializálódva, ez a story eddig nem állt össze egy olyan produkcióvá, amire tapsolni kezdene a közönség

Micsoda múmia! November elejétől látható a Tutanhamon-kiállítás Budapesten

Több mint ezer replikán keresztül mutatja be Egyiptom titokzatos világát a Tutanhamon rejtélye és kincsei című kiállítás, amely november 8-án nyílik Budapesten a Király utcában található Komplexben.

Több mint százezer látogató a Szépművészeti Múzeum Rubens-kiállításán

Több mint százezer látogatót vonzott a Szépművészeti Múzeum Rubens, van Dyck és a flamand festészet fénykora című kiállítása, amely a nagy érdeklődésre való tekintettel a hét minden napján, így hétfőn is látogatható

Kiderült, hogy kik lépnek fel Nicki Minaj előtt Budapesten

A magyar ZÄVODI és a magyar származású amerikai MARDOLL énekel majd február 25-én a Papp László Budapest Sportarénában Nicki Minajkoncertje előtt. A minden idők egyik legbefolyásosabb rapper nőjének tartott Nicki Minaj most először lép majd fel nálunk.

Zichy Mihály remekműve és Zsolnay kerámiák vitték a prímet a BÁV aukción

Az első nap sztártétele 31,2 millió forintos eladási árával Zichy Mihály Harcdöntő párbaj című remekműve volt. A dobogó második fokára Mednyánszky László Dunajeci tája került 30 millió forinttal, a harmadik helyet pedig stílusosan Szinyei Merse Pál Faun III.című előtanulmánya szerezte meg 28,8 millió forintos eladási árral.

Zakariás Fruzsina: Munkácsy remekmű is lesz a BÁV aukcióján

A festményanyag legizgalmasabb és egyben az árverés legdrágább, 24 millió forintról induló tétele Munkácsy Mihály A bogrács című festménye. A szokásos hazai aukciós sztárok, mint például Rippl-Rónai József, Kádár Béla és Scheiber Hugó alkotásai mellett Szinyei-Merse Pál Faun című képének III. számmal jelzett előtanulmánya

Red Bull Air Race utoljára Magyarországon, először a Balatonon

Tizenkét budapesti futam után ezúttal a Balatonon, Zamárdiban mérik össze tudásukat a hétvégén a világ legjobb pilótái a Red Bull Air Race műrepülő-verseny idei harmadik állomásán, amely az utolsó előtti rendezvény a sorozat történetében.

Taroltak a kortársak a BÁV évadzáró árverésén

Teltházas és rendkívül sikeres kortárs aukcióval zárta az évet a BÁV Aukciósház december 19-én. A legkelendőbbek a szentendrei Vajda Lajos Stúdió művészeinek szürrealista festményei voltak

Deák Bill Gyula 70! Nagykoncertet ad a magyar blueskirály

70-ik születésnapja alkalmából fantasztikus nagykoncertre készül Deák Bill Gyula „a magyar blueskirály”. Vendégei között élvezhetjük Hobó és Tátrai Tibor varázslatos muzsikáját.

Műtárgybiztosítás: Milliárdokat érő Moholy-Nagy festmény a Nemzeti Galériában

Történelmi léptékű adománnyal, Moholy-Nagy László Architektúra I/Konstrukció kék alapon című, több milliárd forint értékű festményével gyarapodott a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) gyűjteménye a New York-i The Salgo Trust for Education felajánlásának köszönhetően.

IDŐJÁRÁS

KIEMELT

SOKAN OLVASTÁK...

LEGFRISSEBB

INTERJÚK