Kövesse Facebook oldalunkat!

Történelmi léptékű adománnyal, Moholy-Nagy László Architektúra I/Konstrukció kék alapon című, több milliárd forint értékű festményével gyarapodott a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) gyűjteménye a New York-i The Salgo Trust for Education felajánlásának köszönhetően.

Több milliárd forintot érne a szabadpiacon

A 20. század legismertebb magyar képzőművészének remekműve a rendszerváltás óta a legnagyobb értékű egyedi műtárgyadomány; ha a szabadpiacra kerülne, több milliárd forintot érne – hangsúlyozta a festmény csütörtöki budapesti sajtóbemutatóján az MNG főigazgatója.

  • Baán László hozzáfűzte, hogy az alkotás komoly hiányt pótol: Moholy-Nagy László (1895-1946) 1919-es emigrációja utáni életművéből egy festményt sem őriztek eddig Magyarországon.
  • Ifj. Botár Olivér, a Salgo Trust for Education kurátora hozzátette: az alkotást olyan intézmények szerették volna megszerezni, mint a New York-i Metropolitan Museum vagy a chicagói Art Institute, az alapítvány azonban az MNG-t tartotta a legmegfelelőbb kiállítási helyének.

Moholy-Nagy 1920 utáni korszakából nem volt fellelhető Magyarországon egyetlen festmény sem, másfelől ennek a munkának a rendkívüli művészettörténeti jelentősége indokolta a magyarországi adományozást

– árulta el a művészettörténész.




Titkos képet találtak a hátoldalon

Ifj. Botár Olivér elmondása szerint ugyanis a konstruktivista kép hátoldalán néhány éve felfedeztek egy lemeszelt dadaista alkotást, a Vasútkép szántófölddel és a 3-as számmal elnevezésű kompozíciót.

Ez, valamint a képhez használt festék elemzése arra utal, hogy Moholy-Nagy 1921 végén készítette az Architektúra I-et, valószínűleg első konstruktivista festményeként – szólt az alkotás jelentőségéről.

Moholy-Nagy László Architektúra I/Konstrukció kék alapon | Fotó: MTI

A Magyar Nemzeti Galéria avantgárd szekciójába kerül

Ifj. Botár Olivér kiemelte, hogy Moholy-Nagy László remekműve méltó helyre, az MNG avantgárd szekciójába kerül, Uitz Béla, Bortnyik Sándor és Tihanyi Lajos képei mellé.

Baán László az MTI-nek elmondta: a festményt péntektől tekinthetik meg a Nemzeti Galéria látogatói.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...