NAK: Indul a jégkármérséklő rendszer riasztási időszaka

Szerdán elkezdődött a 2018 óta üzemelő jégkármérséklő rendszer védekezési időszaka - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-vel csütörtökön.

Kibervédelem: Mutatjuk hogyan teheted biztonságosabbá az okostelefonod!

Az elmúlt napokban komoly zűrzavart, több esetben anyagi kárt is okoztak a tömegesen kiküldött, csomag érkezéséről szóló csaló SMS-ek. Az incidens ráirányította a figyelmet arra, hogy az okostelefonok esetében is kulcsfontosságú, hogy gondoskodjunk a megfelelő védelemről, épp úgy, mint a Windows és más rendszereken.

Sok kárt okozott az elmúlt egy hét rendkívüli időjárása a gazdáknak

Sok gondot okozott az elmúlt egy hét rendkívüli időjárása a gazdáknak: fagy károsította a gyümölcsfákat, kevés csapadék hullott, és az erős szél is hátráltatta a munkákat. A mínuszok ugyan hét végén megszűnnek, de a százaság továbbra is problémát jelent

18 százalékkal esett vissza a használtautó-import az első negyedévben

Idén márciusban a DataHouse adatai szerint 10 512 import használt személyautó került forgalomba Magyarországon, 11 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, az első negyedévben pedig 30 971 használt személyautót hoztak be az országba, ez 18 százalékkal maradt el az előző év hasonló időszaki értékétől

Hová tegyem a pénzem? A BÁV szerint a műtárgybefektetések vonzóbbá váltak

Vonzóbbá vált a műtárgybefektetés lehetősége Magyarországon az elmúlt évhez képest - tájékoztatta a BÁV Zrt. az MTI-t kedden, műtárgybefektetési indexe alapján.

Indulnak a kárkifizetések! Rekordösszegű kárenyhítő juttatást kapnak a gazdák

A Magyar Államkincstár március 26-án megkezdi a 2020-as kárenyhítési évre benyújtott kérelmek után a kárenyhítő juttatások kifizetését, így az érintett termelők már jövő hétfőn megkapják a részükre jóváhagyott összeget - nyilatkozta Nagy István agrárminiszter az MTI-nek pénteken.

Orosz rulett: Félmilliónyi robogónak nincs kötelező biztosítása Magyarországon

A jó idő beköszöntével indul a robogók szezonja is. Napjainkban mintegy 600 ezer robogó üzemel az országban, azonban mindössze 15-20 százalékuk után fizetik rendszeresen a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás...

NAK: A jégkármérséklő rendszer jelentősen csökkentette tavaly a károkat

Az országos jégkármérséklő rendszernek köszönhetően tavaly a szélsőséges időjárás ellenére mindössze 32 ezer hektárnyi területre jelentettek be kárigényt

Felvehetik a kesztyűt a magyar gazdák: évente többszáz milliós kárt okoz a szélsőséges időjárás

Komoly fejfájást okoz az utóbbi években a hazai mezőgazdaságban az egyre hektikusabbá váló időjárás. Az extrém természeti jelenségek ráadásul már nem csupán a tavasztól őszig terjedő időszakban pusztítanak, hanem szinte egész évben.

Netrisk.hu: 106 ezer forint volt tavaly a CASCO éves átlagdíja

A Netrisk.hu adatai szerint az autósok 2020-ban átlagosan 106 100 forintért kötöttek teljes körű casco biztosítást. Ez az érték 10 százalékkal haladja meg az előző év 96 400 forintos átlagát.

IDŐJÁRÁS

KIEMELT

SOKAN OLVASTÁK...

LEGFRISSEBB

INTERJÚK