Karrier: Györke Ádám a CHERRISK új online sales vezetője

Györke Ádám 2019. januártól a CHERRISK online sales vezetői pozícióját tölti be, a biztosító fővárosi irodájában.

Kétmilliárd feletti adózott nyereséget ért el a CIG Pannónia 2018-ban

A tavalyi éves díjbevétel 25,832 milliárd forint lett – áll a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. negyedik negyedéves tőzsdei gyorsjelentésében.

MABISZ: Nyolc év alatt negyvenmilliárdot fizettek ki a biztosítók tűzkárokra

Tűzhelyen felejtett olaj, bedugva hagyott vasaló, nem megfelelően karbantartott fűtőberendezés, dohányzás az ágyban – ilyen és hasonló okok állnak a januári több mint hétszázötven lakástűz hátterében. Nyolc év alatt a hazai biztosítók több, mint negyven milliárd forint kártérítést fizettek ki tűzesetek után

A gépjárműkárok mellett másfajta károkat is bejelenthetünk elektronikusan

Lassan egy hónapja, hogy elindult a MABISZ által a gépjárműkárok bejelentéséhez fejlesztett okostelefonos alkalmazás, azonban nem ez az egyetlen megoldás a piacon, amivel elektronikusan károkat jelnethetünk be.

Groupama: Tovább nő a szerelőhiány, a baj nem jár egyedül

A szerelőhiány problémáját a lakástulajdonosok is érzékelik, ezért igyekeznek szó szerint biztosítani a gyors segítséget: van olyan lakásbiztosító, ahol a szerződések több mint felénél kérik a 24 órán belüli hibaelhárítást garantáló kiegészítést.

MABISZ: Továbbra sem mondanak le a kockázati biztosításokról a munkaadók

Az év eleji adóváltozások ellenére a munkáltatók közel negyede szerepeltetni kívánja a fix juttatásai között a kockázati biztosítást, hívja fel a figyelmet a MABISZ közleménye.

Új vezérigazgató irányítja a Waberer’s Internationalt

Robert Ziegler tölti be a Waberer's International Nyrt. vezérigazgatói posztját február 1-től, aki Lajkó Ferencet váltotta - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Konkoly Miklós a Generali Alapkezelő élén

A nemzetközi cégcsoport Generali 2021 stratégiája a Generali Alapkezelő tevékenysége kapcsán is egy olyan jövőt vázol fel, mely nyereséges növekedést biztosít a vállalat és ügyfeleik számára, és szakmai kiteljesedést a munkatársi közösségének. A megvalósításban a 2019-2021-es stratégiai ciklusban jelentős szerepet vállal az újonnan kinevezett vezérigazgató.

Emberközpontúságáért kapott díjat az NN Biztosító

A 2018-as Szerethető munkahely díj után újabb munkáltatói díjat, Top Employer Europe és Magyarország tanúsítványt nyert el az NN Biztosító. A nemzetközi Top Employer Institute a munkavállalókat előtérbe helyező HR-stratégiát követő munkáltatókat részesíti ebben az elismerésben, akik célja minél jobb munkafeltételeket biztosítani a munkatársak számára.

IT innovációk a magyar Allianznál II. rész: Okos kárrendezési megoldások

Jól teljesít a kárrendezés innovációjában az Allianz Hungária, az elmúlt évben rengeteget foglalkoztak olyan megoldásokkal, amelyek okos eszközök bevonásával teszik „könnyebbé” az életünket: mostanában éppen a kárrendezést.

IDŐJÁRÁS

KIEMELT

SOKAN OLVASTÁK...

LEGFRISSEBB

INTERJÚK