Orbán Viktor: Mindenkit arra kérek, regisztráljon a vakcináért – szigorúbb szabályozásokra lesz szükség

A kormányfő mindenkit arra kért pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, hogy regisztráljon a koronavírus elleni vakcináért. Így húsvétra az összes jelentkező megkaphatja az első adagját, és ezzel pedig Magyarországon lesz messze a legmagasabb az átoltottság az unióban

Csökkent az Erste Csoport profitja tavaly a járvány miatti céltartalékképzés nyomán

Az Erste Csoport 2020-ban 2,9 milliárd eurós működési eredményt ért el, 1,3 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban; a járvány nyomán várható hitelezési veszteségekre képzett, 1,3 milliárd euró kockázati céltartalék nyomán a nettó nyereség

Katasztrófavédelem: Idén eddig tizennyolcan haltak meg lakástűzben, még csak február van

Idén már több mint ezerháromszáz otthonban keletkezett tűz, kilencvenöten sérültek meg és tizennyolcan vesztették életüket - közölte pénteken az MTI-vel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

190 éves a Generali Biztosító! Programot indítanak az európai gazdaság újraélesztéséért

Az 1831-ben Triesztben alapított Generali idén ünnepli 190 éves jubileumát. Ezt a történelmi évfordulót 2021-ben események sorozatával teszik emlékezetessé a munkavállalók, a tanácsadók, az ügyfelek és a közösségek számára mindazon országokban, amelyekben a Generali jelen van.

KSH: 6,2 százalékkal nőtt a reálkereset 2020-ban

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete tavaly decemberben 449 400 forint volt, 10,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 2020-ban a bruttó átlagkereset 403 600, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 268 400 forintot ért el, mindkettő 9,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Új vezérigazgató áll a Cofidis Magyarország élén

Jean-François Rémy 2020. december 1-jétől tölti be a Cofidis Magyarországi Fióktelepének vezérigazgatói posztját, az új igazgató Holló Bence helyére lépett, aki 12 évig vezette a hitelintézetet - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.

Meghalt 120 beteg, 4385-tel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Meghalt 120, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 4385 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.

Orbán Viktor: Az egész járvány legnehezebb két hete jön

Az egész eddigi koronavírus-járvány legnehezebb két hete előtt áll az ország - közölte a miniszterelnök csütörtökön.

Letöltendőt kapott az a nő, aki elgázolt és cserbenhagyott egy anyát a gyermekével

Egy év letöltendő fogházbüntetésre ítélte jogerősen a Zalaegerszegi Törvényszék azt a nőt, aki 2018-ban autójával - benne két kiskorú gyermekével - a zebrán gázolt el Nagykanizsán egy anyát és négyéves fiát, de a baleset helyszínéről segítségnyújtás nélkül távozott.

Velünk marad a home office? A távmunkát kipróbálók a járvány után is otthonról dolgoznának

A koronavírus-járvány alatt legalább heti egy napot otthonról dolgozók 96 százaléka szívesen folytatná ezt a gyakorlatot a járvány után is

IDŐJÁRÁS

KIEMELT

SOKAN OLVASTÁK...

LEGFRISSEBB

INTERJÚK