Novák Katalin: Maximálják az ingatlan vásárlása esetén fizetendő közjegyzői díjakat

Maximálni fogja a kormány az ingatlan vásárlása esetén fizetendő közjegyzői díjakat - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Egy felmérés szerint a magyarok kétharmada takarékoskodik

Minden harmadik ember (31 százalék) kifejezetten a járványhelyzet miatt kezdett takarékoskodni, miközben 44 százalék már korábban is spórolt, és ezt a szokását továbbra is fenntartja, a takarékoskodók így a magyar népesség háromnegyedét teszik ki

Megnyílt az első közösen üzemeltetett postai és takarékbanki fiók

A magyar vidék és az itt élő emberek sorsának, jólétének, valamint a megbízható és minőségi szolgáltatásokhoz való hozzájutásának kiemelt jelentőségéről beszélt a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter pénteken a Bács-Kiskun megyei Csengődön

MNB: Kétharmadához közelít az NHP Hajrá felhasználása

Az áprilisban elindított NHP Hajrában elérhető hitelből már 14 ezer kis- és középvállalat (kkv) jutott forráshoz, a 934 milliárd forintnyi megkötött szerződés több mint felét a működést segítő forgóeszközhitelek tették ki, míg egyharmada új beruházások megvalósulását támogatta.

Duna House: Októberben éves összevetésben 7 százalékkal gyengült az ingatlanpiac

Októberben 12 200 ingatlan cserélt gazdát Magyarországon, ami havi szinten 4 százalék, éves összevetésben 7 százalék csökkenést jelent a Duna House (DH) saját adatain alapuló becslése szerint - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.

Quaestor-ügy: Novemberben folytatódik a tárgyalás

Novemberben folytatódik a Quaestor-ügy tárgyalása: a bonyolult pénzügyi és informatikai kérdéseket felvető per a könyv-, pénz-, tőkepiaci-, és informatikai igazságügyi szakértők meghallgatással folytatódik

Euler Hermes: 2021-ben likviditási sokk érheti a magyar vállalatokat

Magyarország 2022-re érheti el a járvány előtti gazdasági teljesítményt, addig azonban kemény két év vár a magyar vállalatokra – figyelmeztet az Euler Hermes legfrissebb előrejelzése.

Felelősségbiztosítással növelné a bizalmat a magyar székhelyű szakemberkereső startup a Qjob.hu!

A Qjob.hu online szakemberkereső oldal felelősségbiztosítás bevezetésével kívánja növelni felhasználóinak biztonságérzetét.

Bizonytalanság a lakáspiacon: Felemás helyzetbe sodorja a piacot a járvány

Megkavarta lakáspiacot a pandémia, a keresleti oldal és a kínálati ugyanis eltérő utakon jár a koronavírus-járvány magyarországi megjelenése óta. A piacon volt egy komolya zuhanás, majd jött a visszapattanás, az elmúlt hetekben pedig kedvező jelek is láthatóak, de a bizonytalanság érezhető.

Növelte piaci részesedését a CIB Lízing 2020 második negyedévében

A lízingpiac jelentős visszaesése mellett 2020 második negyedévében is nagymértékben tovább növelte piaci részesedését a CIB Lízing. Előzetes adatok szerint a pénzintézet a koronavírus okozta gazdasági bizonytalanság ellenére továbbra is a lízingfinanszírozási piac meghatározó szereplője.

IDŐJÁRÁS

KIEMELT

SOKAN OLVASTÁK...

LEGFRISSEBB

INTERJÚK