2026. május 4.
24.5 C
Budapest
Bővebben

    Vidéken jóval nehezebb megtakarítani, mint Budapesten egy felmérés szerint

    Budapesten a válaszadók 29 százaléka jelezte, hogy a jövedelméből nem tud rendszeresen félretenni, a vidéki magyar városokban élők között 31 százalék, a kistelepüléseken élőknél pedig ez az arány már elérte a 43 százalékot

    Az első bankszámlát nyitók 13 százaléka középiskolás egy elemzés szerint

    Az első bankszámlát nyitók 13 százaléka középiskolás, a K&H-nál például minden harmadik számlát nyitó ügyfél az ifjúsági szegmensből, a 29. életévét még be nem töltött korosztályból kerül ki.

    A MABISZ európai nyugdíjfelmérést tett közzé, idehaza nem túl rózsás a helyzet

    Tíz vizsgált európai országban a felnőtt lakosság csaknem felének nincs önálló nyugdíjmegtakarítása, Magyarországon az átlagnál rosszabb a helyzet - derült ki egy friss európai felmérésből, amelyben a Magyar Biztosítók Szövetsége is részt vett.

    Liferay: Nőnek a biztosítási igarág digitalizációra fordított kiadásai egy kutatás szerint

    A biztosítók informatikai kiadásai globálisan évi 5,2 százalékkal bővülnek 2022-ig és elérik a 126 milliárd dollárt, a növekedés motorja az új, ügyfélközpontú technológiák bevezetése az IDC piackutató és a Liferay szoftverfejlesztő vállalat közös tanulmánya szerint.

    A kétmilliárdos „újévi fogadalom” biznisz: Kapszulával és shake-ekkel küzdünk a túlsúly ellen

    Két számjeggyel ugrik meg a fogyókúrás készítmények forgalma januárban: 2018 decemberéről 2019 januárjára értékben közel 50, mennyiségben pedig 30+ százalékkal fogyott több, derült ki a Nielsen modern kereskedelmi láncok szkennelt adatait regisztráló adatbázisából.

    Mentálhigiéniás problémákat okozhat, ha sokat jár tüntetésre

    Több mint kétmillióan szenvednek mentálhigiéniás problémáktól Hongkongban az immár hét hónapja húzódó tüntetéshullám nyomán - derül ki a The Lancet című egészségügyi szaklapban publikált egyik felmérésből.

    A mellrák felismerésében a mesterséges intelligencia megbízhatóbban teljesít

    Pontosabb a mesterséges intelligencia (AI) az orvosoknál a mellrák mammográfiai diagnosztizálásában a Nature című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint.

    Gyógyszerpiaci felmérés: A daganatos betegségek gyógyításában áttörésre számíthatunk

    Komoly betegségek gyógyításában várható jelentős előrelépés a következő évtizedben, közülük is leginkább a daganatok orvoslásának fejlődésében bíznak a legnagyobb gyógyszergyártók vezetői.

    Duna House: 2020-ban csökkenő forgalom és 3-7 százalékos áremelkedés várható

    Jövőre csökkenő forgalomra és 3-7 százalékos általános áremelkedésre számít a lakóingatlan piacon a Duna House, amelynek előrejelzése szerint 2020-ban 130-150 ezer adás-vétel várható.

    „Szakember várólista”: Kettészakadt a szakember társadalom, sokan mennének külföldre

    A szakemberek kicsit több mint fele szerint még mindig érdemesebb külföldön munkát vállalni, mint itthon, de már közel ennyien gondolják azt is, hogy a kétkezi munkából tisztességesen meg lehet élni Magyarországon.

    IDŐJÁRÁS

    KIEMELT

    SOKAN OLVASTÁK...

    LEGFRISSEBB

    INTERJÚK