Kövesse Facebook oldalunkat!

Több mint kétmillióan szenvednek mentálhigiéniás problémáktól Hongkongban az immár hét hónapja húzódó tüntetéshullám nyomán – derül ki a The Lancet című egészségügyi szaklapban publikált egyik felmérésből.

Poszttraumás stresszt okoz a tüntetés

A hongkongi kutatók által végzett felmérés adatai szerint minden harmadik hongkongi felnőttnél jelentkeztek a poszttraumás stressz (PTSD) egyes tünetei, a mentális betegséggel küzdők száma ezzel hatszor nagyobb volt, mint a 2015-ös Occupy demokratapárti mozgalom után.

A város felnőtt lakosságának emellett mintegy 11 százalékánál léphetett fel depresszió a múlt év során, ami ötszöröse a 2009 és 2014 között regisztrált 2 százaléknak.

A tanulmány szerzői szerint a mentálhigiéniás problémák széleskörű jelenléte a társadalomban olyan mértékű, mint amilyen jelentős természeti katasztrófák, fegyveres konfliktusok vagy terrortámadások után szokott fellépni.

Fejleszteni kell az ellátást

A felmérést végző kutatók az adatok tükrében azt javasolták a hongkongi kormányzatnak, hogy tegyen lépéseket a mentálhigiéniai ellátás fejlesztése érdekében. Számításaik szerint ugyanis a közellátásban ezen a területen csaknem 12 százalékos forgalomnövekedésre lehet számítani. Gabriel Leung, a Hongkongi Egyetem orvostudományi karának rektora, aki maga is közreműködött a felmérésben, a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lapnak elmondta: Hongkong nem rendelkezik elegendő forráshoz ekkora mértékű mentálhigiéniás probléma kezelésére.

A The Lancetben publikált felmérés az eddigi legnagyobb léptékű, amit Hongkongban a lakosság mentális egészségének feltérképezésére végeztek: több mint 18 ezer 18 éven felüli hongkongival töltettek ki kérdőíveket. Emellett a vizsgált időszak tekintetében is a legnagyobb terjedelmű volt a kutatás, ugyanis az elmúlt tíz év, vagyis a 2009 és 2019 közötti periódus adatait hasonlították össze.

  • Hongkongban immár hetedik hónapja zajlik az a tüntetéshullám, amelyet eredetileg az azóta visszavont, a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet váltott ki, mára azonban a várost irányító, Peking-barát kormányzattal szembeni, általános tiltakozássá alakult.
  • A demonstrációk során rendszeressé váltak a rendőrök és a tiltakozók közötti összecsapások, amelyek során a rendőrség könnygázt és vízágyút vet be a tömeg feloszlatására, de sok esetben ennek a környéken lakók is áldozatul esnek.
  • A tüntetők pedig gyakran közlekedést megbénító akciókat hajtanak végre, jelentősen megnehezítve a mindennapi életet a hétmilliós lakosú városban.
Hirdetés (x)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...