Kezdőlap Szerzők Írta TUDÓSÍTÁS

TUDÓSÍTÁS

TUDÓSÍTÁS
7584 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS
Tudósítunk a legfrissebb hazai és nemzetközi biztosítási, kockázatkezelési és insurtech megoldásokról. Közzétesszük mindazokat híreket és témákat, amelyekről úgy gondoljuk, hogy hozzájárulnak a biztosítási alkuszok, ügynökök és a biztosítóknál dolgozó kollégák látókörének bővítéséhez, valamint a szakmai tudásuk fejlődéséhez.

Hogy lesz így nyugdíjunk? A KSH szerint nőtt a népességszám természetes fogyása

Nőtt a népességszám természetes fogyása 2018-ban, miután a halálozások száma emelkedett, a születéseké pedig csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.

Nem engedik fel a repülőre? Ezek a lehetőségei vannak

Tipikus problémaként jelentkezik az utóbbi időben, hogy több légitársaság is azt a gyakorlatot folytatja, hogy visszautasítja néhány utas beszállását. Mint sok mindenre, így erre az esetre is szigorú szabályokat állapítanak meg az uniós előírások, melyek betartása viszont nem jellemző.

Több mint 10.000 szálláshelyet kínál Magyarországon a Szallas.hu

20 százalék feletti bővüléssel 4,17 milliárd forintos rekordbevételt ért el 2018-ban a Szallas.hu Kft., míg a cég által Romániában tavaly vásárolt Travelminit.ro megkétszerezte árbevételét és az egyik legnagyobb üdülési csekk elfogadóvá vált.

K&H: Jöhet a béremelés a fiatalok szerint, kevesen elégedettek az oktatási rendszerrel

A dolgozó fiatalok 69 százaléka számít kisebb vagy nagyobb fizetésemelésre – derül ki a K&H 2018 harmadik negyedéves ifjúsági indexéből. Az érintettek 43 százaléka saját bevallása szerint könnyen találna magának új munkát, ami rekordmagas érték a felmérés történetében.

Rekordösszegű eredményt ért el az Allianz 2018-ban

Sikeres évet zárt 2018-ban az Allianz Csoport: teljesítménycéljait minden szegmensben elérte, magas szintű tőkeerejét megtartotta. Kiemelkedő teljesítményét a vállalatcsoport a Megújulási Program célkitűzéseinek megvalósításával alapozta meg.

MABISZ: Egyre kevesebb gépjármű tulajdonos vált a kampányidőszakban

A novemberi kampányidőszak után, január elsejével több mint százharmincötezer kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) szerződés szűnt meg. Akik ebben az időszakban új szerződést kötöttek, azoknak március elsején éjfélig kell eljuttatniuk az esedékes díjrészleteket régi vagy új biztosítójukhoz

Változóan felhős időre számíthatunk kedd estig

Estig változóan felhős időre számíthatunk. Éjjel észak felől megnövekszik, majd meg is vastagszik a felhőzet, amely kedden a déli óráktól főként az északi és középső tájakon szakadozni, csökkenni kezd. Csapadék nem várható. 

Csökkentek a tervezhető egészségügyi beavatkozások várólistái

Csökkentek a tervezhető egészségügyi műtétek várólistái - jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfőn sajtótájékoztatón. Kásler Miklós elmondta, az elmúlt öt évben az akkori 70 ezres betegszámhoz képest mára a tervezhető beavatkozásokra várók száma 28 ezerre csökkent, ezzel Magyarország az európai középmezőnybe került.

Elüldözi a magánnyugdíj-alapokat Romániából a kormány „kapzsisági” rendelete

A visszavonulást fontolgatják a román piacról a nyugdíjrendszer második pillérének nevezett kötelező magánnyugdíj-járulékokat kezelő alapok a bukaresti kormány "kapzsisági" rendelete miatt - közölte Valentin Lazea, a román jegybank vezető közgazdásza hétfőn.

Mi áll a részvénypiaci emelkedés mögött?

Az elmúlt napokban a részvénypiacok látványosan ledolgozták az évvégi esést, és visszaemelkedtek a tavaly decemberi szintre – mindezt gyakorlatilag úgy, hogy szinte minden fontos gazdasági előrejelzés lassulást mutat. Mi lehet mégis a mostani részvénypiaci emelkedés mögött – erre kereste a választ a K&H Alapkezelő.

IDŐJÁRÁS

KIEMELT

SOKAN OLVASTÁK...

LEGFRISSEBB

INTERJÚK